2025. október 23., csütörtök - Gyöngyi

Archívum

Újabb fejlesztés, kerékpáros paradicsommá válhat a Felső-Tisza vidéke

650

Minden együtt van ahhoz, hogy a Felső-Tisza vidéke kerékpáros paradicsommá váljon - jelentette ki az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz a magyar-ukrán határ közelében, Záhony és Zsurk között elkészült kerékpáros túravonal útirányjelző tábláinak ünnepélyes átadóján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zsurkon arról beszélt, a térségi civil szervezetek és a református egyház együttműködésében komoly európai uniós pályázat segíti a hálózat kialakítását. 

Új kerékpárutak építése mellett kapcsolódó háttérszolgáltatások épülnek ki, a program részeként körülbelül 130 kerékpárt lehet kölcsönözni ahhoz, hogy bárki számára két keréken elérhető és bejárható legyen ez a térség - tette hozzá Révész Máriusz.

A kormánybiztos megjegyezte, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei - a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) közreműködésével - a felső-tiszai, elsősorban a gátakon vezető kerékpárutakon végezték el a kitáblázást. A következő évben kiépülnek a kerékpáros szolgáltatások a meglévő szakaszokon, kijelölik az új szakaszokat, illetve az elképzelések szerint létrejöhet a Nyíregyháza-Máriapócs-Nyírbátor közötti és a Debrecenig tartó kerékpárút is. Ezzel együtt minden feltétel együtt áll ahhoz, egy valóban kerékpáros központtá váljon a térség, ahová nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is sok turista fog eljönni - tette hozzá Révész Máriusz.

További cél, hogy kerékpárutakkal is megteremtsék a kapcsolatot Tokaj-Hegyalja és a Felső-Tisza között, ehhez azonban újabb kerékpárutak építése szükséges.


(Forrás: www.infostart.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője