2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

A vírus szempontjából talán a repülőgép a legbiztonságosabb

1246

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a koronavírus fertőzéssel kapcsolatos állítását a MUISZ július 2-i, nyárindító rendezvényén fogalmazta meg.

Szerkesztőségünk kérdésére Hardy Mihály légiközlekedési szakértő megerősítette a Dr. Szlávik János által elmondottakat, miszerint a repülőgépek utasterébe külső levegőt (melegítve) juttatnak be, ráadásul HEPA szűrőn keresztül, tehát az utasok folyamatosan friss, 7 rétegű szűrőn átengedett levegőt szívhatnak. Ugyanakkor a szakértő megjegyezte azt is, hogy az egymás közelében ülő utasok megfertőzhetik egymást, akár köhögve, akár tüsszögve, akár csak hangosan és „fröcsögve” beszélve, tehát a maszk viselése mindenképpen indokolt a fedélzeten.

szlavikDr. Szlávik János tájékoztatja a MUISZ-tagokat

A tételhez hozzászólt Jakus József, a MUISZ közúti közlekedési bizottságának vezetője is, leszögezve, hogy a turistákat szállító autóbuszokon is friss levegőt keringtetnek (feltéve, hogy sem alagútban, sem nagyvárosi dugóban nem áll a jármű). Mi pedig annyit teszünk még hozzá, hogy a személygépkocsik légkondicionáló berendezése ugyancsak a külső levegőt fújja be (hacsak a sofőr, valami rosszul értelmezett takarékosság, vagy a városi füst kirekesztése okán, át nem állítja a rendszert belső keringtetésre).

Dr. Szlávik János a turizmussal, illetve az utazással hozta kapcsolatba a Covid-19 vírus világméretű terjedésével kapcsolatos álláspontját is. Kifejtette, hogy az ezredfordulón azért nem alakult ki hasonló világjárvány a SARS vírusból, mert akkor még „csak” 1,5 milliárd ember ült repülőre évente, viszont a Covid-19-et már 4,5 milliárd ember reptethette, vihette mindenhová a földgolyón.

A főorvos elmondta azt is, hogy a turisztikai ágazat szereplőinek tudomásul kell venniük, hogy az emberek félnek, nem akarnak fertőzést kapni, ezért a többség inkább nem utazik idén, más szóval, „ez a szezon elment”.

Az utasok viseljenek maszkot

Szlávik János elmondta azt is, hogy a nemzetközi szinten is sikeres magyar járványkezelés a gyors reagálásnak és a határok időben való lezárásának köszönhető. Ehhez kapcsolódó gondolatként elmondta még, hogy a koronavírus-fertőzés sokáig veszélyt jelent, ha másért nem, hát azért, mert minden nemzetközi beutazás kockázatot hordoz.

A jelenlévők figyelmét felhívta még arra, hogy – személyes, optimista jövendölése mellett is – a legnagyobb veszélyt továbbra is a beltéri, nagy létszámú események jelentik, ezért is tarthatunk attól, hogy minden pozitív jóslat ellenére, ősszel, a rossz idő beálltával felerősödhet a járvány. Kérte a résztvevőket arra, hogy vegyék komolyan, és utasaik körében is erősítsék a maszkviselés fontosságát.

A MUISZ július 2-i, évadnyitó, a járványhelyzetet taglaló szakmai vacsorájának helyszíne a Margitsziget volt, azon belül is a Bringóhintó Kft. főhadiszállása, a Bringóvár, illetve annak kerthelyisége.

szlavik2Szabó László, a Bringóhintó ügyvezetője köszönti a vendégeket

Szabó László, a cég ügyvezetője köszöntőjében többek között elmondta, hogy 1985-ben egyetlen, rendszeresen meghibásodó "járművel" kezdték, ma pedig már azzal büszkélkedhetnek, hogy 60 bringóhintóval – közötte elektromos hajtásúakkal is – várják a turistákat. A MUISZ-rendezvény helyszínéül is szolgáló Bringó-vár pedig vendéglátást is nyújt az éhes-szomjas vendégeknek, a kft. pedig kerékpárműszerész és vendéglátó szakmunkások képzőhelye is.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője