2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

A borlovagrend kőszegi programjára Tokajból, Villányból is érkeztek

801

Szombaton megyénkben tartotta elnökségi ülését és közgyűlését az Európai Borlovagok Magyarországi Rendje. Az alkalmon a rend valamennyi régiója és lovagi széke képviseltette magát.

A Kárpát-medence számos területét lefedő szervezet tagjai ebben az évben most lehettek először együtt a vírusjárvány korlátozásai miatt. Az eredetileg két héttel korábbra tervezett közgyűlésen a küldöttek elfogadták az elmúlt évi beszámolót és mérleget, valamint a második félévre tervezett programokat. Nagyobb országos rendezvény Békéscsabán és Hajdúszoboszlón lesz az idén, ezenkívül a lovagi rend tagjai hagyományaikhoz híven részt vesznek a 12. Kőszegi Szőlő és Klíma Konferencián. Október első hetében a tokaji szüretre látogatnak, illetve az összetartozás jegyében felkeresik felvidéki, egyházkarcsai rendtársaikat, megtisztelve jelenlétükkel az újbornapi bált.

Pammer István elnök kiemelte, hogy az idén sem maradhat el a karácsonyi ajándékozás, melynek során a borlovagok országszerte gyermekintézményeknek juttatnak adományokat.

A program a Jézus Szíve templomban avatási és előléptetési ceremóniával folytatódott. A tagság soraiba az idén két új jelölt, Molnár Sándor és Virág János kérte felvételét. Hat lovagrendi tagot bortanácsossá, hatot borbíróvá, hármat pedig borlovaggá nevezett ki ünnepélyesen az elnökség. Dr. Jónás Zsigmond, Kiss Ervin, Lezák Zoltán és Mándli Tibor lovagi bronz kitüntetésben részesült. Az ünnepségen Harangozó Vilmos plébános mellett Gorcsa György tokaji görögkatolikus lelkész, lovagrendi tag és a rend lelkésze, Tóth Melinda Anna evangélikus lelkipásztor is közreműködött.

Az este a mintegy száz résztvevő számára lovagi vacsorával folytatódott.

(Forrás: vaol.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője