2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Ismét lehet 500 fősnél kisebb koncerteket tartani

1293

Szerda éjjel megjelent a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnéséről szóló kormányrendelet, amelyben sok egyéb intézkedés mellett szó van a „zenés, táncos rendezvényekről” is.

Az Index szemléje szerint a zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől –
abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma (beleértve az ott foglalkoztatott személyeket) egy időben nem haladja meg az 500 főt.

A korlátozások enyhítésével korábban még csak azt engedélyezték, hogy vendéglátóhelyeken szóljon élő zene, a kisebb koncertek engedélyezése a zeneipart érintő jelenlegi legsúlyosabb korlátozást szünteti meg részben.

A portál hozzáteszi, hogy mivel a rendelet egyelőre csak az 500 fősnél kisebb rendezvényeket engedélyezi, a nagy nyári fesztiválok sorsa továbbra is kérdéses, hiszen azokon nyilvánvalóan ennél jóval többen lennének jelen egy időben.

(Forrás: vg.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője