2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Nem fog hamar helyrejönni a rendezvény szektor: elhagyják a pályát a fiatalok?

846

A koronavírus-járvány talán a rendezvényiparban okozta a legnagyobb károkat. A legrosszabb helyzetben a rendezvényszervező ügynökségek munkatársai vannak: szinte nem volt olyan, akinek ne csökkent volna a jövedelme - állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) kutatása.

A felmérés több mint 400, a piacon dolgozó, illetve a szakmát tanuló válaszadó véleményét tükrözi a szektor jövőjéről és a világjárvány hatásairól. A rendezvényiparban dolgozók szerint nem tartható az a gyakorlat, hogy a rendezvényszervező cégek előfinanszírozzák a nagyvállalatok eseményeit.

Magyarországon még tartanak a rendezvényekre vonatkozó korlátozások: augusztus 15-ig kizárólag szabadtéri rendezvény tartható, szabadtéri rendezvényen azonban nem lehet koncertet tartani, ültetett közönség esetén pedig három üres széket kell kihagyni minden vendég között. Ezen túlmenően sem látszik, hogy a járványhelyzet elmúltával mennyiben változnak a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozások és szokások. Mindez a rendezvényszervezés területén jövőt tervező utánpótlásban is kérdéseket vethetnek fel.

A Budapesti Metropolitan Egyetem Dér Csaba Dezső, az egyetem Turizmus és Marketing Intézetének docense által vezetett Marketing Műhelye több mint 400 fő kérdőíves megkérdezésével vizsgálta, hogy milyen mértékben érintette a szakmában jelenleg dolgozókat a koronavírus-járvány, valamint felmérte a rendezvényiparban dolgozók, a területen munkát keresők és a szektor iránt érdeklődők véleményét a szakma jövőjéről a járvány után.

Megszűnt munkahelyek, csökkentett bérek

"Még nem lehet tudni, hogy a rendezvényiparban hányan veszítették el tartósan a munkahelyüket, de nincs olyan cég, aki jelenleg változatlan feltételekkel tudja foglalkoztatni alkalmazottait" - mondta el Duca Andrea, a HD Group ügyvezető partnere, a Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége ügynökségi tagozatának vezetője és a Metropolitan Egyetem Kreatív Event Menedzsment szakának óraadó tanára.

Az iparágban mindenhol csökkentek a fizetések, és sok munkáltató fizetés nélküli szabadságra küldött vagy sajnos elbocsátott kollégákat. A rendezvényszervezők elsősorban a tapasztalt munkavállalókat próbálják megtartani, hiszen igen nehéz lenne utánpótlást találniuk, amikor visszaáll a rend. A munkahelyek megtartása most azon múlik, hogy szeptembertől valóban újra dolgozhatunk-e

- tette hozzá. A METU kutatásának eredményei szerint minél idősebb korosztályba tartozik valaki, annál biztosabb a munkahelye és a státusza a rendezvényiparban. Az elbocsátások legnagyobb arányban a Z generációt érintették: a korosztályba tartozó válaszadók 30 százalékát bocsátották el vagy szüneteltetik státuszukat a járványügyi helyzet alatt, 33 százalékuk pedig egyáltalán nem kapott új feladatot ebben az időszakban.

Az Y generációban az elbocsátások aránya 15 százalék, az X generációsok körében pedig már csak 5 százalék. Az összes válaszadó többsége (56%) kapott valamilyen feladatot ebben az időszakban, a három korosztályban együtt a megkérdezettek 14 százalékát bocsátották el vagy szüneteltetik státuszát.

Az ügynökségi alkalmazottak helyzete változott a legkedvezőtlenebben: közel felük (46%) csökkentett bérrel, de változatlan óraszámban dolgozik, 54 százalékuknak pedig a munkaideje is csökkent. A szabadúszó válaszadók fele szintén csökkentett óraszámban végzi tevékenységét. A saját vállalkozást vezetők 44 százaléka nyilatkozta, hogy a feladatok mennyisége nem változott, szintén 44 százalékuknak azonban teljesen leállt a vállalkozása.

A multinacionális vállalatoknál dolgozók 40 százalékának nem változott sem a fizetése, sem a munkaideje, 30 százalékukat csökkentett óraszámban foglalkoztatják, a maradék 30 százalék pedig csökkentett bérrel, de azonos óraszámban dolgozik.

A teljes cikk: Nem fog hamar helyrejönni a rendezvény szektor: elhagyják a pályát a fiatalok?

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details