2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Archívum

Élmények két keréken: a Balatoni Bringakör

609

Rengeteg jó élmény és szuper látnivaló vár azokra, akik belevágnak a nagy kalandot jelentő balatoni tókerülésbe. Szakemberek szerint ebben az esztendőben kiemelkedően sokan fognak kerékpárra ülni a hazai tájakon, mivel sokan itthon töltik majd el a szabadságukat. Korábban elképzelhetetlen népszerűségnek örvend a kerékpározás az utóbbi néhány esztendőben.

Sokan egyenesen úgy fogalmaznak, hogy az utóbbi években valódi bringás forradalmat éltünk át, miáltal komoly biciklis nemzetté fejlődött a magyar. Ha körülnézünk a Balaton vidékén, nem is vitathatók a fenti állítások, mert az amatőrtől a profikig, az ovisoktól az idősekig szinte mindenki nyeregbe pattan és teker amerre csak lehetséges.

kaszával már hamarabb is elkészültek az építők. A felújított szakaszokat kiszélesítették, burkolatukat szilárdabbá tették, új pihenőhelyeket alakítottak ki és részletes információs táblákat is kihelyeztek a kialakított pihenőhelyeknél.

A tó körül egyre több szállásadó és szolgáltató is felismerte már a kerékpározásban rejlő lehetőségeket, így egyre jobb minőségű szolgáltatások közül lehet válogatni a Balatoni Bringakör mentén. A további fejlesztési tervek között szerepel még egy új közbringa rendszer indítása, valamint a további 800 kilométer kapcsolódó túraútvonal mellett a Budapest-Balaton kerékpárút teljes kiépítése is.

bringakor

Balatoni Bringakör:

Nagyon sokan szeretnék körbetekerni a Balatont, ami az edzettebbeknek egynapos programot jelent, de a kevésbé gyakorlottak is képesek teljesíteni, ha több napot szánnak rá. A teljes táv 205 km, melynek során összesen 650 méter szintkülönbséget kell legyőzni. Sokan egyedül, vagy barátokkal vágnak neki a programnak, de akár gyerekes családok is nekivágnak a legnépszerűbb hazai kerékpáros kihívásnak. Különösen akkor élvezetes program a Balaton megkerülése, ha nem sietünk, és átadjuk magunkat a táj szépségének és itt-ott szünetet tartva meg is ismerkedünk az útba ejtett településekkel. Különösebb nehézségek nélkül akár egyhetes programot is csinálhatunk belőle. Ha valaki mégis egyszerre szeretné megcsinálni a balatoni tókerülést, érdemes előtte jól felkészülnie rá, mert főleg az északi parton nehéz szakaszok is előfordulnak. Szükség esetén igénybe vehetjük az egyre népszerűbb az e-bikeokat is, amik emelkedőkön plusz tolóerőt biztosítanak a résztvevőknek, de az sem elvetendő gondolat, hogy Néhány helyen megállva távolabb is elmerészkedünk a tótól és újabb szép területeket ismerünk meg. Választékból a tó egyik részén sem lesz hiány, de szinte bárhol megállhatunk strandolni is, ha épp hűsölni támad kedvünk!

A kerékpáros turizmus fejlődését a balatoni bringakölcsönzőkön kívül az is segíti, hogy vonattal már régóta lehetséges a kerékpárok szállítása és egyre több helyen lehet kerékpárkölcsönzőket és szerviz pontokat is találni. Egyre több kerékpározást segítő applikációt is letölthetünk az okostelefonunkra.

(Forrás: cartourmagazin.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője