2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Éttermesek, vendégek figyelmébe: ez is elhalasztva!

832

Számos hazai étterem vesz részt évek óta a Dining City akciójában, amelyben az Étterem Hét keretében sok vendég választja ezt a kedvezményes programot. Ezért született a ráadás hét.

Ennek kapcsán adták most ki a szervezők a következő közleményt.

"A normál Étterem Hét programot követő úgynevezett ráadás hetet, amelyen a Vendégek által legjobbnak ítélt 16 étterem venne részt, a DiningCity elhalasztja. A vendéglátóhelyekre is vonatkozó kormányzati intézkedések, valamint a kialakult járványügyi helyzet és az ebből fakadó bizonytalanságok miatt:

- a ráadás hét egy későbbi időpontban kerül megrendezésre, miután a járványügyi helyzet véget ér és a körülmények maximálisan biztonságossá válnak
- szélsőségesebb esetben, ha a fennálló állapot sokáig elhúzódik, úgy teljes egészében töröljük a ráadás hét későbbi megrendezését
- a Vendégek által leadott értékelések alapján kialakult éttermi toplistát a fenti okok miatt jelenleg nem tesszük közzé -> azonban ha a helyzet normalizálódik és a ráadás hét a nyár folyamán megrendezésre kerülhet, úgy természetesen kihirdetjük az Országos Étterem Hét győztes éttermeit majd hírlevelünkben. A DiningCity csapata őszintén reméli, hogy ez az időszak nem fog sokáig tartani, és hamarosan újra felhőtlen éttermi élmények sora éri Vendégeinket."

Forrás: turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője