2024. március 29., péntek - Auguszta

Archívum

3 mezőgazdasági vásárt is áttettek 2021 tavaszára

632

A TECHAGRO Európa harmadik legnagyobb mezőgazdasági technológiai szakvására, amelyen főként cseh, német, olasz és francia vállalatok vesznek részt, és általában a szomszédos országok mezőgazdasági szakemberei látogatják. Az intézkedés fő célja a koronavírus okozta bizonytalanság miatti kereskedelmi kockázatok csökkentése és az esetlegesen vissza nem téríthető költségek kiküszöbölése.

A TECHAGRO, a SILVA REGINA és a BIOMASA kiállítások rendezője, a Veletrhy Brno és szakmai partnerei a vásárt előkészítő bizottság ülésén úgy döntöttek, hogy az ismert mezőgazdasági gépvásár és kiállítást elhalasztják. Valamennyi érdekelt fél szerint ez a legmegfelelőbb válasz a mai helyzetre, amelyben megvan a kockázat, hogy a rendezvényt járványügyi okokból betiltják. A halasztással ráadásul nem éri kár sem a kiállítókat, sem a nagyközönséget. A vásárt várhatóan 2021. április 11. és 15. között, majd minden páratlan évben rendezik majd meg.

Nem akarjuk elveszíteni vásárlóink - kiállítók és látogatók - bizalmát ebben a bizonytalan helyzetben.

Noha ma úgy tudjuk, a vásár megrendezhető, és senki sem tiltja az ilyen rendezvényeket, néhány nappal később a helyzet teljesen más lehet. Nekünk viszont már most, a kiállítás és vásár gyakorlati előkészítésének szakaszában el kell távolítanunk minden fölösleges költséget és kockázatot. Figyelembe véve más európai vásárok körülményeit, a vásár megrendezése a páratlan években is fontos.” - hangsúlyozta Jiří Kuliš, a Veletrhy Brno vezérigazgatója.

Techagro 2018 kiállítás és vásár  |  Fotó: Veletrhy Brno sajtó


„Az elfogadott intézkedéseket tartjuk a lehető legjobb megoldásnak. A jelenlegi helyzet fényében az esemény túl magas gazdasági és hírnév-kockázatot hordoz magában. Következésképpen arra törekszünk, hogy tekintettel legyünk minden ügyfelünk, külföldi és belföldi partnerünk, valamint saját kollégáink hírnevére is, és minimalizáljuk a projekt megvalósításából származó veszteségeket. Ugyanakkor szeretnénk biztosítani a mezőgazdaság számára, hogy az eseményt az új ciklusban a szokásos körben szervezzük ” - kommentálta az ülés eredményét a mezőgazdasági gépimpotőrök képviseletében Tomáš Kvapil.

Dušan Benža, az Mezőgazdasági és Erdészeti Gépek Egyesülete titkárságának igazgatója hozzátette:

Tekintettel a jelenlegi bizonytalan helyzetre, amikor az Európán való átutazás is korlátozott, nem biztos, hogy nagyobb közönséget vonzó rendezvények egyáltalán megtarthatók.

A lehetséges veszteségek és a még fel nem merült költségek kiküszöbölése érdekében állapodtunk meg abban, hogy a vásárt jövő év tavaszán rendezzük meg. A vásárt ugyanis nem lehet alternatív módon májusban vagy júniusban tartani az agrotechnikai folyamatokkal való ütközés miatt. Azonban mindkét szövetségünk kifejezte támogatását a projekt további folytatása iránt.”
 
Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details