Nyomtatás

Elmarad a berlini ITB

615

Február 28-án a kora esti órákban közleményben jelentették be a szervezők, hogy nem tartják meg március elején az ITB Berlint. Németországban az ismert koronavírus-fertőzések száma a hét végén átlépte a százas határt.

Három nappal ezelőtt még közleményben nyugtatták meg az érdeklődőket a szervezők, hogy megrendezik a világ egyik legjelentősebb turisztikai szakvásárát, pénteken mégis lemondták az eseményt.

A új koronavírus terjedése miatt a német egészségügyi és a gazdasági minisztérium úgy döntött, hogy törli az idei ITB Berlin turisztikai kiállítást, amelyet a tervek szerint március 4–8. között rendeztek volna meg.

A döntés előzménye, hogy a területileg illetékes egészségügyi hatóság azzal a feltétellel engedélyezte volna az esemény megtartását, hogy minden egyes kiállítónak és látogatónak igazolnia kellett volna, hogy nem fertőzött területről érkezik, illetve hogy nem érintkezett a fertőzött területről érkező személlyel. A szervező Messe Berlin képtelen ezeknek a feltételeknek a betartatására – derül ki a vásár honlapján megjelent közleményből.

A Messe Berlin az utóbbi hetekben már jelezte, hogy a vásár megtartására vonatkozó döntést az illetékes hatóságok ajánlásai, illetve utasításai alapján fogja meghozni, ugyanis csak ezek a hatóságok rendelkeznek a döntés meghozatalához szükséges információkkal.

Dr. Christian Göke, a Messe Berlin GmbH vezérigazgatója így nyilatkozott: „Több mint tízezer kiállítóval a világ 180 országából az ITB Berlin rendkívül fontos eseménye az utazási iparágnak. Mi nagyon komolyan vesszük a kiállítók és a látogatók egészségével és biztonságával szembeni felelősségünket. Fájó szívvel kell lemondanunk az idei eseményt, de szükségessé vált ez a lépés."

A vásár felügyelőbizottságának elnöke, Wolf-Dieter Wolf azt emelte ki, hogy „54 éves történelme során sem az ITB Berlinnel, sem a Messe Berlinnel nem történt hasonló esemény. Szeretnénk megköszönni minden kiállítónknak és partnerünknek a világ minden pontján, hogy támogatták az ITB Berlint az utóbbi hetek és napok során, és a jövőben is számítunk a velük való jövőbeli együttműködésre."

A teljes cikk: Elmarad a berlini ITB

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek