Nyomtatás

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, 2020. január 9-11.

893

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel.

A több napos seregszemlén közel 200 kiállító és több, mint 53.000 látogató vesz részt évről évre. Közel 50 hazai felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói-, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésről, a szokásokról, kollégiumi elhelyezésről, és akár a tanulmányokat követő jövőképről is.

A szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínál a rendezvény, akár személyre szabott, akár külföldi- és egyéb nyelvtanulási lehetőségekkel.
A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, hiszen mind egy színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről. Különböző előadások keretein belül tájékozódhatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve alkalmuk nyílhat elképzeléseiket közös útra terelni.

A belépés minden látogató számára INGYENES!

Időpont: 2020. január 9-11.
Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont "A" csarnok (1101 Budapest, Albertirsai út 10.)
Belépés és kilépés: III. kapu felől.

Megközelítés:
2-es metróval: az Örs vezér teréig, onnan a 10-es busszal (megálló: III. kapu) vagy gyalogosan a Pillangó utcai metrómegállótól (kb. 20 perc). A 10-es busz a kiállítás ideje alatt sűrítve közlekedik.
37 vagy 37A villamossal: a Blaha Lujza tértől, a Népszínház utcából.
Személygépkocsival: a belváros felől a Kerepesi útról vagy az Örs vezér tere - Fehér út útvonalon.
Kerékpárral: a Kerepesi út vagy a Fehér út felől az Albertirsai úton.
Vonattal: a Keleti pályaudvarról Kőbánya felső állomás.

További információk:

https://www.educatioexpo.hu/
https://www.facebook.com/educatiokiallitas/?fref=ts
https://eduline.hu/felsooktatas/20190916_Educatio_kiallias

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek