2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Végre egy innováció BTL-eseknek: megérkezett az új generációs reklámhordozó

1154

Ma mutatták be az új magyar innovációt, a LuxRoll névre hallgató hirdetéshordozó felületet, ami a mobil reklámhordozók piacán a már 3 évtizede elérhető és általánosan igen elterjedt roll-upra kínál egy korszerűbb alternatívát a vizuális megjelenítés területén. Az integrált motor és LED fényforrás által körbe forgó és világító, percek alatt felállítható mobil LuxRoll a mai naptól elérhető a reklámszakma, illetve a kreatív felületek után érdeklődő megrendelők számára.

A marketing célú üzenetek kreatív tartalommal való megtöltése úgy, hogy az megragadja az egyén figyelmét, egyre nagyobb kihívást jelent a reklámszakembereknek. Kitűnni a tömegből nem egyszerű, és ebben a képi megjelenítésnek van a legnagyobb ereje. A LuxRoll új generációs reklámeszköz, friss, ropogós csemegeként hat a reklámhordozók lassan megújuló piacán.

„Az elmúlt években a BTL piacot jellemezte a statikusság. Valahogy ide nehézkesebben szüremkedtek át a technikai innovációk. Még az óriásplakátok és citylightok területén újat tapasztalhattunk, de a beltéri megjelenítés, főleg a hordozható, könnyen átalakítható reklámhordozó felületek nem hoztak sok újat az elmúlt években. - mondta el Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke és a Budapesti Metropolitan Egyetem dékánja rövid előadásában. „Még mindig az egyik marketing főbűn, hogy nem használjuk eléggé a technológiai újdonságokat. Pedig az adatalapú marketing, a perszonalizált marketing, a kreatív ötletek és a technológiai innovációk kombinációja az, ami igazán sikerre tud vezetni.”

LuxRoll: minden, ami a Roll-up, csak még több

Az emberek ingerküszöbének átlépéséhez egyre erősebb impulzusokra van szükség. Ha BTL termékről beszélünk, elsők között asszociálunk a roll-upra, mint a beltéri vizuális megjelenítés legalapvetőbb és legelterjedtebb eszközére. Jól esik a szemnek, de a befogadó közönség megszokta őket és fehérzajként reagál rá. Egy olyan friss, kreatív tartalomhordozó megjelenése, mint a LuxRoll, innovatív formavilágával, továbbá a benne rejlő grafikai poénok lehetőségével merőben új felhasználói élményt, a megrendelő számára pedig üzleti sikert eredményez. 

A LuxRoll 2 fő komponsensből áll: maga a LuxRoll vázszerkezete és a cserélhető, grafikát tartalmazó palást. A forgásiránya és sebessége mellett a fényereje is szabályozható. A termék nagy előnye a látványossága mellett, hogy a roll-uppal ellentétben minden irányból információt tartalmaz. Ráadásul a LuxRoll egyszeri megvásárlása után, elegendő csak a vázon lévő palástokat a kívánt tartalom szerint cserélni. A termék vezeték nélkül akkumulátorról is üzemeltethető, így bel- és kültéren bárhol szabadon térbe helyezhető, akár 2-3 perc alatt. A néhány mozdulattal cserélhető palástja vízálló, a vizuális tartalmat rendkívül látványosan, valódi fotóminőségben közvetíti. Több LuxRoll termék esetében lehetőség van a kreatív grafikai kombinációk kihasználására, amivel újabb lehetőségek nyílnak meg. Pl. egy élő fasor, vagy oszlopcsarnok szimulációja. A feltalálók úgy alakították ki a honlapon megtalálható palást szerkesztőfelületét, hogy a grafikusokon és ügynökségeken kívül, minden szakképzettség nélkül is tudja bárki a saját céljára felhasználni.

Mi is a receptje egy jól használható BTL terméknek?

A LuxRoll, mint a legtöbb nagyszabású innováció, egy baráti beszélgetésből nőtte ki magát. A feltaláló páros közül az egyik tag marketinges, míg a másik nyomdaipari háttérrel rendelkezik, így nem meglepő, hogy ez a csapat átérezte, milyen nagy igény lenne egy izgalmas, látványos, figyelemfelkeltő reklámhordozóra. Hamar kibővült a LuxRoll egy informatikussal, illetve egy világítástechnikával foglalkozó szakemberrel, akiknek gyakorlati tudása elengedhetetlenné vált a fejlesztés során. Az ötlet hamar megszületett, de a kivitelezéshez szükségük volt 1,5 év fejlesztésre és a GINOP pályázatára, aminek segítségével lehetnek ma itt.

Olvass tovább: Végre egy innováció BTL-eseknek: megérkezett az új generációs reklámhordozó

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További hírek, tippek

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details