2025. október 25., szombat - Bianka

Archívum

33 év után újra a Metro Klubban Arató András, 2019. március 2. - „Ahol csak a zene kábít, és még lassúzni is lehet”

754

aratoadamGenerációjának egyik legismertebb lemezlovasa még gimnazistaként járt először a fővárosi Metro Klubban, amely február elején Metro Club Theatre néven nyitott újra. Arató András évtizedeken át játszott Budapest legendás szórakozóhelyén, és mostantól kéthetente ismételten ő felel a hangulatért.

Arató András fergeteges bulival tér vissza ezen a héten (2019. március 2.). Budapest ikonikus szórakozóhelyére, a hetedik kerületi Metro Klubba, ahol a pályafutása is kezdődött. A Dohány utcai legendás szórakozóhelyen minden pénteken és szombaton a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, hatalmas tánctérrel és az ország legjobb lemezlovasaival várják a vendégeket.

Arató András 33 év után tért vissza régi sikerei helyszínére, ahol a zenekarok mellett az ő neve is országos szinten patinássá vált.

„1975-ben lettem DJ, és akkor 21 évesen én voltam az ország legfiatalabb hivatásos lemezlovasa. Akkoriban még „showivőként” szerepeltem a plakátokon. Imádtam ezt a klubot, egyedülálló hangulata volt. A klubélet akkor még este 6-tól 10-ig tartott, de már 5 órakor kígyózó sorok álltak az épület előtt. Óriási hangerőnek tűnő berendezés volt, de ma kontrollhangnak is kevés hangnak tartanák. Mégis szerettek az emberek ide járni, mert a fellépőket korosztályukból valónak érezték” – emlékezett vissza.

Mint fogalmazott, számára a Metro Klub volt a világ közepe. Nem zajlott még celebgyártás, a zenészek a klubban úgy viselkedtek, mint a vendégek, csak egy-egy órára színpadra léptek közben. Nem voltak testőrökkel körbevéve, nem volt szelfi, mindenről lehetett velük beszélgetni. A hangulata igazán családias volt.

Azt is elmondta, hogy sokáig az ő zenéjére táncoltak a Vas utcai kereskedelmi szakközépiskola diákjai. Az ő szalagavató báljaikon a zenekarok helyett Arató Diszkó volt.

Ekkoriban találta ki az általa mai napig használt Zenés Időutazást is, mert a retró szó szerinte minden korosztálynak mást jelent.

„Amikor megkeresett a mostani menedzsment és bementem a klubba, először azt hittem, hogy rossz helyen járok, de szerencsére nem így történt. Körülnéztem, beleszívtam a levegőbe, és éreztem, hogy akik most vezetik a klubot, nem a gyors meggazdagodásban reménykednek. Átgondolt koncepció szerint különböző generációkat céloznak meg különböző rendezvénytípusokkal. Igényes a hang- és fénytechnika, valamint a bútorzat is” – mondta Arató András.

Szerinte a klub tökéletes kikapcsolódási lehetőséget kínál a 25 és 70 év közötti korosztálynak, akiknek már nincs hová mennie szórakoznak. Nemcsak hogy újra fiatalnak érezhetik magukat, de újra át is élhetik azt a zenei érzést, amibe beleszerettek.

Arató András azt tapasztalja, hogy kezd újra divatba jönni, mint a miniszoknya. Kéthetente, havonta találkozhatnak majd vele a vendégek a Metro Klubban. A szlogenje pedig még mindig ugyanaz, mint amikor legutóbb, több mint 30 éve fellépett az ikonikus szórakozóhelyen: Arató Disco, ahol csak a zene kábít és még lassúzni is lehet.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője