2026. február 5., csütörtök - Ágota

Archívum

Erős kampányt tervez 2019-ben a Gyulahús

847

gyulaikolbaszA tavalyi országos kampány egyik legfontosabb elem volt ez a reklámszpot, melynek segítségével a Gyulahús komoly eredményeket mutathat fel. A cég marketing menedzsere, Tamáskovitsné Gila Éva ezzel kapcsolatban azt mondta, fontos volt az elmúlt néhány év munkája, de a százötven éves alapok nagyon sokat jelentenek.

A legtöbb megjelenést a cég tavaszra tervezi, az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy ennek egészen őszig nyúló, pozitív hozadéka lehet. 2019-ben a tavalyihoz hasonló nagyságrendű összegből gazdálkodhatnak, a legnagyobb változást az jelenti majd, hogy a kolbász mellett tavaly kissé háttérbe szoruló májas nagyobb figyelmet kap.

Egy felmérés során a Gyulára látogatókat megkérdezték, hogy mi jut eszükbe a várossal kapcsolatban. A leggyakoribb válaszok között már a gyulai húsipari termékek is szerepelnek, Gila Éva szerint ez a trend nemcsak helyben, hanem országosan is egyre inkább megfigyelhető. A gyulai kolbász népszerűségének jót tettek olyan sok vendéget érintő, de Gyulán tetten érhető kezdeményezések, mint a kolbásztaxi beüzemelése, vagy a szállásadók bevonása a Gyulahús termékeinek népszerűsítésébe.

(Forrás: www.gyulatelevizio.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője