2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

A zene hullámaiban is fürödhetünk Siófokon

770

zeneAz idén sokadjára felpörgő zenei főszezon csaknem évszázados hagyományok örököseként várja a szórakozni vágyókat. A zenei élet egyik híres középpontja a Kálmán Imréről elnevezett Szabadtéri Színpad, ahol 1949-től megfordult a hazai zenei élet színe-java.

A névadóhoz illő módon számos operett-bemutatónak helyet adó parkban olyan hírességek is felléptek a 70-es években, mint Máté Péter, Koós János, Kovács Kati vagy Korda György.

Közös koncertet adott itt az LGT-Omega-Beatrice szupercsapat a 80-as évek elején, korábban pedig éveken át innen közvetítették a Táncdalfesztivált, majd a „Halló, itt Balaton” című műsort, amelyben például Hofi Géza kezdte énekesi karrierjét. A 90-es évek sem maradhattak sztárok nélkül: többek között a Z’ZI Labor, a Pa-dö-dö vagy Zoltán Erika is tömegeket vonzott nyári koncertjeivel Siófokra.Ez idő tájt a partiéletben is igazi nyári főváros lett Siófok: egész generációk emlékeznek az olyan ikonikus diszkókra, mint a város szívében 1989 óta működő Flört, vagy az Ezüstpartot 1990-ben tánczenei központtá emelő Palace. Számos zajos sikert arató műsort adott itt például a DJ-világ élvonalában jegyzett Tiësto.Ezen a nyáron sem kell nélkülözni a tóparti hangulattal kevert hanghullám-fürdőzést. A június 16-i hétvégén hivatalosan is teljes fordulatra kapcsol Siófok könnyűzenei élete, a PLÁZS szezonnyitóján a közönségkedvenc Punnany Massif, a fesztiválok kihagyhatatlan fellépőjeként már 15 éve aktív Ocho Macho, és a 2018-as Nagy-Szín-Pad verseny ígéretes szereplője, NB is fellép.A tengerpartok beach-hangulatát a magyar tenger mellé varázsoló klub a nyáron szinte a teljes hazai zenei palettát felvonultatja a klasszikus rocktól Lovasi András életműkoncertjéig, amely a Siófok 50 éves városi jubileumát köszöntő sorozatban egy különleges, Balatonra hangolt változatában lesz hallható.Fenyő Miklós augusztusban koncertezik, Ákos az 50 évét köszöntő turnéval június 30-án várja rajongóit, júliusban a legendás Piramis tagjai idézik legnagyobb sikereiket, a mai élvonalat pedig Majka és Curtis duója képviseli július 14-én.

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője