2025. október 26., vasárnap - Dömötör

Archívum

Ha nyár, akkor Művészetek Völgye

1216

muveszetekvolgyeTöbb mint 1500 program várja a 28. Művészetek Völgye vendégeit július 20–29. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden, 28 nagyobb és 40 kisebb helyszínen. A fesztivál idén az Európai Unió által meghirdetett 2018-as Kulturális Örökség Európai Évének kiemelt eseménye lesz – mondta Oszkó-Jakab Natália, a programsorozat főszervezője a csütörtöki sajtótájékoztatón.

 

Taliándörögd lesz a fesztivál színházi központja, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és több más társulat együttműködésével tartanak előadásokat.

A feltörekvő és alternatív zenekarok egymás melletti helyszíne a Hangfoglaló udvar és az új Klinika udvar lesz Taliándörögdön, ahol az NKA Hangfoglaló Programjának idei zenekarai mellett Müller Péter Sziámi és a tízéves Budapest Show Kórus is hallható lesz.

A Fonó Budai Zeneház Udvar nép- és világzenei fellépőkkel várja a közönséget. Itt ünnepli 15 éves jubileumát a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), és a Bethlen Téri Színház Párbeszéd koncertsorozata is itt lesz az NKA Halmos Béla programja segítségével. Taliándörögdön idén is találkozhatnak a résztvevők Földes László Hobóval, aki ősszel megjelenő lemezének néhány dalát is bemutatja.

A nyári kulturális programsorozat egyik fellépője az Anton Vezuv, egy budapesti power melankólia zenekar

Fotó: muveszetekvolgye.hu

A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a kapolcsi Panoráma Színpadon a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép. A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island is színpadra áll itt.

Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, a kapolcsi kastélyban pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívum válogatott nagyfilmeket vetít, valamint idén is lesz Kőbánya Udvar, a jazzrajongókat Harcsa Veronika udvara várja .

A komolyzenei koncerteket Kapolcs és Vigántpetend templomaiban tartják, az Óbudai Danubia Zenekar és Janklovics Péter szimfonikus zenei stand-upot szervez, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig Szirtes Edina Mókussal a magyar néphagyomány előtt tiszteleg. A néphagyományok megjelennek Kapolcson a Hagyományok Háza Folk Udvarában és a Muharay Udvarban is.

Vigántpetenden az újcirkusz és a tánc lesz a középpontban, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, illetve Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozójának, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók majd. A Tókertben megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi is, ahol régi klasszikusokat és most futó mozifilmeket láthat a közönség.

Vigántpetendnél új ingyenes parkolót alakítanak ki, ahonnan a korábbinál sűrűbben közlekedik a településeket összekötő Csigabusz. A mobilitást a szervezők bérelhető biciklikkel és a mozgássérültek számára mopedekkel is segítik majd.

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője