2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Jubilál a Virágos Magyarország

1133

viragokA Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága immár 25. alkalommal indítja útjára hazánk egyik legnépszerűbb mozgalmát, amelyre május 31-ig nevezhetnek a települések. Ebben az évben több újítással is készülnek a szervezők. Az MTÜ a verseny 25. évfordulója alkalmából egy „Jubileumi díjat” is odaítél majd.

A Virágos Magyarország verseny 1994 óta az ország egyik legjelentősebb és legtöbb lakosát megmozgató kezdeményezése, amelyhez évente mintegy 300 hazai település csatlakozik. Közel hárommillióan dolgoznak azért, hogy a lakókörnyezetük szebb és élhetőbb legyen. 

A verseny egyúttal annak a visszahívó vendégszeretetnek is a példája, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusfejlesztési stratégiájának egyik fontos pillére – hangsúlyozta az idei versenyt meghirdető sajtótájékoztatón dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.  – Már megszokhattuk, hogy rekordévet rekordév követ a magyar turizmusban. Azt szeretnénk, ha ez erre a versenyre is igaz lenne, ezért minél több települést arra buzdítok, hogy induljon el az idei megmérettetésen – tette hozzá dr. Guller Zoltán.

A Virágos Magyarország mozgalom azért is különleges, mert képes megmutatni a közösségek valódi erejét: a versenyen induló falvak és városok nagyban támaszkodnak a helyi közösségekre, akik saját forrásból szépítik és gondozzák környezetüket. Az MTÜ fennállása óta támogatja a versenyt, hiszen céljaik azonosak: a vonzóbb, kulturáltabb településkép a magyar turizmust és gazdaságot is erősíti. A verseny fővédnöke idén is a műsorvezető-riporter, Borbás Marcsi, aki elkötelezett a fenntartható és környezettudatos szemléletmód mellett.

Az MTÜ a 25. jubileum alkalmából minden pályázó településnek egy-egy facsemetét ajándékoz. Az Ügynökség emellett egy „Jubileumi díjjal” is készül, amelyet a legjobban teljesítő, illetve az Arany Rózsa díjas települések közül választ ki a szakmai zsűri. Az MTÜ az idei évben is díjazza a „Legvirágosabb úti célt”. Az elismerést annak a településnek ítélik oda, amelyik a legtöbb közönségszavazatot kapja a verseny Facebook oldalán.

Az idei két fődíjas település (város, illetve falu kategóriában) a 2019. évi Entente Florale Europe környezetszépítő versenyen képviseli majd hazánkat, tovább erősítve Magyarország vonzerejét, versenyképességét a legkedveltebb európai desztinációk között.  2018-ban a tavalyi nyertesek, Veszprém és Lajoskomárom vesznek részt a nívós megmérettetésen.

További információ: viragosmagyarorszag.hu

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője