2025. július 30., szerda - Judit

Archívum

XXXVII.Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, 2018. április 14-15.

669

tanchazHarminchetedik alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2018. április 13-15. között, közel 2500 közreműködővel, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz.

Az Aréna kisebb-nagyobb termeiben is folyamatosan várják az érdeklődőket a párhuzamosan futó programokkal.

Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással valósul meg. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében.

A Táncháztalálkozó az UNESCO-listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, kiváló minősítéssel díjazott Folklór Fesztivál, és minősített európai kulturális fesztivál. Története igazolja, hogy ez az esemény a hagyományos népművészet és a színpadi előadóművészet, falu és város, az archaikus és a modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével.

Péntek este „Halljunk szót…!” címmel a Fonó Budai Zeneházban egy koncerttel egybekötött „bemelegítő” nyitótáncházat tartanak, ahol a világ minden részéről érkező táncházkedvelők találkozhatnak. 

A harminchetedik Táncháztalálkozó szombaton, a Sportaréna küzdőterén a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indul, a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. A néptáncokkal csak most ismerkedők tanulhatják, akik tudják, élő zenére táncolhatják az egymást követő, más és más hangulatú táncainkat. Emellett Aprók táncával, kézműves foglalkozásokkal és Tücsökringatóvalszórakoztatják a gyermekeket, majd a művészeti szakiskolák is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A szombat esti Gála műsorán fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek. A programot a küzdőtéren zajló Össztánc teszi teljessé.

A vasárnap már évek óta családi nap, a gyermekekre és a gyermekes családokra fókuszálva. Ezúttal az észak-magyarországi régiót bemutató Aprók Báljakülönlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben. A kézműves foglalkozásokon is garantált az azonnali sikerélmény, a programot interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók, a felnőtteknek pedig „Ínyenc táncház” egészítik ki. 

A nap egyik kiemelkedő pontja a Minden magyarok tánca, amely az évek során egyre nagyobb sikert arat. Alkalmanként közel kétszáz fő áll színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve. A program lényege, hogy a határokon kívül élő magyar néptáncosok és népzenészek teret kapjanak tudásuk bemutatására, amikor a megszokott hangulatú és színvonalú előadással örvendeztetik meg a közönséget.

Mindkét napon délutánonként kamaratermi népzenei koncertekkel várják a látogatókat. 

A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója. A programot mindkét napon fotókiállítások, könyv- és CD-bemutatók, valamint filmvetítések gazdagítják.

A rendezvényt a vasárnap esti gála, majd az azt követő Mindenki tánca – „A székelyeké” című, a Táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkció zárja. Utóbbi műsorrészben a legkiválóbb énekesek és a Táncháztalálkozó fesztiválzenekara közreműködésével több száz népviseletbe öltözött táncos a nagyközönséggel együtt idézi fel a hajdani falusi bálok hangulatát. 

Időpont: 2018. április 14-15.
Helyszín:  Papp László Budapest Sportaréna
Információ: www.budapestarena.hu

(Rendezvény Világ)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek

Error: No articles to display


 

 


 

Legfrissebb 10

Error: No articles to display

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Népszerű tartalmak

Error: No articles to display

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
2025-ben ismét Táncpark

2025-ben ismét Táncpark

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

More details
Csapj le a sztárok relikviáira és segíts!

Csapj le a sztárok relikviáira és segíts!

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője