2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

KávéBár Bazár, 2018. március 3-4.

1072

kave1Idén március 3-4-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek az Erzsébet téri AKVÁRIUM KLUB ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító termékeit – kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket – kóstolhatnak meg.

Hazai mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a kávésok között, a világ legjobb termőterületeiről érkező tételeket kóstolhatunk, és persze vásárolni is lehet majd a standoknál. A belváros legnyüzsgőbb terét biztosan betölti majd a kávéillat, hiszen a teljes házban, vagyis négy teremben lesznek programok és kóstolók.

A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat, s a nyertes képviseli hazánkat az amszterdami világdöntőn. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság vasárnap várja az érdeklődőket, és ugyanezen a napon lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is a rendezvény társhelyszínén, a Gerbeaud Házban. Természetesen nemcsak versenyek, hanem érdekes előadások, bemutatók, vezetett kóstolók is színesítik a KávéBár-hétvégét, és az idén 160 éves Gerbeaud desszertkülönlegességekkel is készül.

A belépőjegy ára tartalmazza a korlátlan kávékóstolást, borok, párlatok, és egyéb italkülönlegességek kóstolósát, valamint a kávés versenyeken és programokon való részvételt.

Időpont: 2018. március 3-4.
Helyszín:  Erzsébet tér
Információ: www.kavebar.hu

(Rendezvény Világ)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője