2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Zenevonat, 2018 március 17.

593

lgt2018-ban újból berobog Budapestre a Zenevonat Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik már, de a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken. Budapesten hosszú idő után újra először zenélnek majd 2018 március 17-én, a MOM Sportban.

A tavalyi, több mint 20 állomásos, mindenütt teltházas országos turné után újra a fővárosba zakatol be a Zenevonat Szuperkoncert produkció 2018 március 17-én, a MOM Sportba.

A koncertek iránti érdeklődés nem a véletlen műve, Somló Tamás sajnálatos halála után az LGT tagjai bejelentették, hogy mint LGT már nem koncerteznek többet együtt, viszont a Zenevonat Szuperkoncerteken két eredeti előadó művészetét is élvezhetik a rajongók.

A gitárokon Karácsony János, a dobok mögött pedig Solti János kápráztatja el a közönséget, kiegészülve még két mai tehetséges előadóval, Veres Mónika Nikával, aki az LGT tagjai által női előadóknak írt dalokat adja elő (Játssz még, Hello, Szólj rám, ha hangosan énekelek), illetve Heincz Gábor Bigával, aki egy tv műsor kedvéért áthangszerelt néhány LGT klasszikust, ami olyan jól sikerült, hogy az eredeti tagok kérésére, a Zenevonat koncerteken is ebben a verzióban hangzanak el.

Az élőzenei kíséretet az Abrakazabra zenekar biztosítja, Ők a produkció megálmodói és hazánk legfoglalkoztatottabb zenekara, az ország kiemelt előadóival dolgoztak már együtt hazánkban és külföldön egyaránt. 2015-ben a Debreceni Főnix Csarnokban tartott, 15 éves születésnapi teltházas koncertjükön olyan énekesek léptek fel velük, mint Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Somló Tamás, Karácsony János, Keresztes Ildikó, és nem utolsó sorban Tóth Vera, Tóth Gabi, Radics Gigi, Király Viktor, Vastag Csaba, Bebe, Éliás Jr, Gájer Bálint.

A több mint 2 órás műsorban a legnépszerűbb LGT slágerek csendülnek fel, felidézve az ikonikus zenekar legszebb periódusait.

Időpont: 2018 március 17.
Helyszín: MOM Sport
IJegy vásárlás: www.eventim.hu

(Rendezvény Világ)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője