2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

ProWein 2018 szakvásár, 2018. március 18-20.

692

ProWein2018. március 18-a és 20-a között várja ismét a látogatókat a ProWein. A borok és szeszes italok szakvására a világ minden tájáról érkező több mint 6.600 kiállítója már ma lefoglalta a kiállítás teljes területét. A világ valamennyi jelentős termővidéke bemutatkozik a szakvásáron, hogy átfogó képet nyújtson a borok világpiaci kínálatáról.

Ezt egészíti ki hozzávetőlegesen 400 szeszes ital kínálata is. Az újonnan bemutatkozó szereplők között találjuk többek között a japán szakéhoz kapcsolódó közösségi standot vagy a változatos magyar pálinkakínálatot bemutató standot.

A kézműves italok felkapott és a ProWein látogatói körében rendkívül keresett témakörének szentelik az új koncepcióval megjelenő „same but different“ különbemutatót, ahol hozzávetőlegesen 50 kiállító vonultatja fel a termékeit, a kézműves szeszes italokat, kézműves söröket és cidereket.

A különbemutató a 7.0 csarnokba költözik, így a egy további vásárcsarnok is a hagyományos ProWein-kiállítók rendelkezésére áll. A Meininger Verlag kiadó szervezésében rendezett fizzz craft Lounge, a bármixerek csúcstalálkozója is a „same but different“- csarnokba költözik, a bárok és a vendéglátás nemzetközi világa itt találja meg a tökéletes környezetet.

Új otthonra találnak a görögországi kiállítók is, a jövő évi ProWeinon Ausztriával és a Mundus Vini Kóstolózónával közösen a 17-es csarnokban mutatkoznak be.

ProWein17 1

Ezen kívül a bioborok kínálata is minden eddiginél szélesebb és átfogó lesz. A szakmai látogatók a 13-as vásárcsarnokban találják meg az összes meghatározó német-, olasz- és franciaországi bio szövetséget, valamint számos egyéni kiállítót is szerte a világból. Az Organic World különbemutató is egyre bővül, 2018-ban mintegy 40 nemzetközi kiállítót várnak a szervezők erre a területre. A biotermékek kínálatát a megfelelő vendéglátási koncepció – az Organic Lounge – valamint az előadásokra fenntartott külön terület teszi teljessé.

IMG 1090

Kibővített és sokoldalú kínálat várja a látogatókat a 9-es csarnokban is, ahol az összes újvilági kiállító egy helyen tud bemutatkozni. Itt mindenek előtt a különböző újvilági kiállítói csoportok, mint például az ausztrál, argentin, chilei, kanadai, új-zélandi, dél-afrikai és egyesült államokbeli kiállítók körében mutatkozik növekedés.

A kínálat számos izgalmas és igényes kiegészítő eleme
A ProWein 2018 szakvásár kísérő rendezvényeinek sorozata szintén megállja a helyét: többek között számos kóstolást is terveznek a ProWein Forum keretében a 10-es és 13-as vásárcsarnokban. Ezen kívül a kiállítók közvetlenül a standjaikon is szerveznek programokat. A hozzávetőlegesen 500 rendezvény skálája a nemzeti kóstolásoktól a több országot átfogó bemutatókig terjed, mint amilyen például a Mundus Vini nemzetközi borverseny kóstolási övezete is.

ProWein17 JV10673

A kínálat kiemelkedő eleme a páratlan Champagne Lounge is 40, hagyományokban gazdag champagne-i pezsgőházzal. Ez a különbemutató a champagne-i pezsgők további mintegy 150 márkát is felvonultató bemutatójának kellős közepén látogatható. A „Csomagolás és dizájn” különbemutató a ProWein kínálatát kiegészítve mutatja be a csomagolások piacán mutatkozó legújabb trendeket és fejlesztéseket.

 A rendezvény helyszíne

Messe Düsseldorf
7.0 és 9-17 vásárcsarnokok,
melyek az Északi, Keleti és Déli II-es bejáratokon keresztül közelíthetőek meg a legjobban


Főbb kínálati csoportok
• Borok a világ valamennyi nemzetközi jelentőségű bortermelő országából és borvidékéről
• Különleges szeszes italok szerte a világból
• Kiegészítő termékek

Borkínálat
A legnagyobb kiállító országok közé tartozik Olaszország (1400 kiállítóval), Franciaország (1400), Németország (950), Spanyolország (550), Ausztria (320), Portugália (300) és a tengerentúli országok (600 kiállítóval).

Szeszes italok kínálata
30 ország több mint 400 kiállítója mutatja be szeszesital-különlegességeit.

A ProWein Forum és a kiállítók kísérő rendezvényei
A kiállítói standokon bemutatott széles körű kínálat kiegészítésére a ProWein szakvásár alatti kísérő rendezvények sorozata kínál igazán hasznos kiegészítő információkat és élményeket. A közkedvelt előadásokat és kóstolókat vagy a ProWein Forumban vagy közvetlenül a kiállítói standokon rendezik. A hozzávetőlegesen 500 rendezvény a legkülönbözőbb borvidékek, szőlőfajták, irányzatok és témák bemutatásával rendkívül széles skálát ölel fel.
A teljes rendezvényprogram 2018 februárjától érhető el a ProWein honlapján.

Kóstolási lehetőségek
A látogatók egyénileg kóstolhatnak a kiállítói standokon vagy az egyes témákhoz kapcsolódóan összefogott kóstolási zónákban is. Ezek közé tartozik például a 17-es csarnokban kialakított kóstoltatási zóna a MUNDUS VINI győztes boraival vagy az egyes országokra vagy borvidékekre jellemző borok bemutatója is (lásd a kísérő rendezvények programját).

A „same but different“ különbemutató
Az évek során már jó hírnevet szerzett „same but different“ különbemutatót idén először szentelik teljes egészében a kézműves italok felkapott témájának: a 7.0-ás csarnokban mintegy 50 kiállító vonultatja fel a kézműves söreit, szeszes italait és cidereit. A kínálatot a fizzz craft Lounge egészíti ki, ahol a legújabb ötletekkel és irányzatokkal ismerkedhetnek meg a bármixerek.

ProWein goes City
Amíg a ProWein szakvásár zajlik a vásárcsarnokokban, szerte a városban is a ProWein lázában égnek: a „ProWein goes city“ jelmondat jegyében számos, a borokhoz és szeszes italokhoz kapcsolódó élvezetes esti rendezvényt kínálnak Düsseldorf városában és környékén. Az éttermek, felkapott klubok, bárok és borkereskedések sokaságában szervezett rendezvények a vásárlátogatást kikapcsolódással befejezni kívánó látogatóknak és a környék valamennyi borkedvelőjének egyaránt szólnak.

A ProWein szakvásárról további felvilágosítással szolgálunk a www.prowein.de valamint a www.bdexpo.hu/prowein honlapokon.

Magyarországi képviselet

BD-Expo Kft.
tel.: +361 / 346 0273
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.bdexpo.hu

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details