2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Archívum

Itt élned, halnod kell, 2017. december 15.

618

elned kicsi„Az Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék ősi hagyományt újít fel. Kép, zene, mozgás együtt sugallja azt az érzelmi többletet, ami szónoklatokon és más ünnepélyes megnyilatkozásokon túl egy egész ország lakosságát képes egybeforrasztani”. Az Esztrád Színház produkciójában újra Budapesten látható az Itt élned, halnod kell című rockmusical.

 2017. december 15-én 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában kerül bemutatásra a látványos zenés történelmi utazás a tavalyi felejthetetlen Hősök terei szabadtéri ősbemutató után. 2017 nyarán és kora őszén a hat előadásból álló országos turné a hatalmas tömegek előtt mindenütt osztatlan közönségsikert aratott. Időközben egyre nagyobb közönségigény mutatkozott az ismételt budapesti előadásra. Így kerül sor a musical Aréna-beli bemutatójára.  

A zenét a tavaly 40 éves Kormorán együttes házi szerzői Koltay Gergely és Szűts István szerezték. Ez úton is sokakhoz szeretnénk szólni, átélhető, látványos, az érzelmekre is ható módon, amely lehetővé teszi – Nemeskürty István tanár urat idézve –„a Patria fogalmának olyan fokú átélését, amilyent szavakba foglalt fennkölt gondolatok ritkán idézhetnek elő.”

A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumukat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás, amely dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójának segítségével idézi fel a magyar történelmet. Azokat a kiemelkedő korszakokat, fontos eseményeket, amelyek jelentősen befolyásolták a magyarság sorsát.

Koltay Gábor rendező

“Az Itt élned, halnod kell szövegkönyvének összeállításakor arra törekedtem, hogy a honfoglalástól a rendszerváltozásig terjedő időszakban 25 képben idézzük meg a magyar történelmet, annak kiemelkedő időszakait, eseményeit, amelyek rövidebb, hosszabb időre befolyásolták a magyarság életét. Így dalok, szövegek segítségével egymás után jelenítünk meg olyan történelmi korokat, mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90-es rendszerváltozás. A felemelően szép és bátor emberi, történelmi példák felidézésével, és a magunk eszközeivel szeretnénk hozzájárulni, hogy hitet, erőt és bátorságot merítsünk a mindennapok küzdelmeihez.”

Ezúton is meg kell emlékezni, hogy a produkció létrehozását 2016-ban az 1956-os Emlékbizottság támogatta, amelyet a kormány az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára való méltó emlékezés érdekében hozott létre.

elned2

A történelmi játék főszereplője az 1983-as legendás Királydombi István a király ősbemutató Koppány vezére, Vikidál Gyula. A további fontos szerepeket ugyancsak a rendező régi munkatársai, Bodnár Vivien, Deák Bill Gyula, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Sipos Imre, Varga Miklós, valamint két színpadra termett gyermeke, Varga Vivien és Szabolcs alakítják.

Kisebb szerepekben a Vizeli Csaba vezette komáromi Magyarock Dalszínház tagjai, a látvány megvalósításában az Udovecz György és Zombori Mihály vezette hagyományőrzők, valamint artisták, és lovasok működnek közre. A darab koreográfusa Doktor László.  

Az elmondottak szellemében várunk minden érdeklődőt előadásunkra, bízva abban, hogy emlékezetes élményben lesz részük!

Jegyek kaphatók az ismert jegyirodákban és a  oldalon.

Időpont: 2017. december 15.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Információ: ittelnedhalnodkell.hu

(Rendezvény Világ)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője