2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Magyarország lesz a házigazdája jövőre a turizmus világnapjának

456

turizmusBudapest lesz a házigazdája 2018-ban a turizmus világnapjának az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) keddi döntése értelmében - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, aki részt vett a szervezet kínai ülésén.

Ujhelyi István az MTI-hez is eljuttatott közleményében kiemelte: személyesen kezdeményezte korábban, hogy Magyarország pályázza meg az esemény rendezési jogát, a döntés azonban a teljes magyar turisztikai szektor sikere is.

A képviselő az EP közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnökeként vett részt a kínai Csengtuban rendezett világtalálkozón, ahol ő tartotta az egyik nyitóelőadást.

A közlemény szerint a rendezvényen százötven ország több mint ezer diplomatája, szakminisztere és közel ötezer turisztikai szakembere volt jelen.

A turizmus világnapjának idén Katar, jövőre Magyarország, 2019-ben pedig India ad majd otthont.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját.

(forrás: MTI)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője