2025. október 26., vasárnap - Dömötör

Archívum

Hol fesztiválozik a magyar és mennyi pénzt költ erre?

586

fesztivalElkészítették az index.hu munkatársai Magyarország fesztiváltérképét: összegyűjtötték, milyen magyar városokban lehet nyáron fesztiválozni, és kiszámolták, melyik fesztiválon mennyibe kerül egy nap. Először is összegyűjtötték, hogy mennyibe kerülnek a bérletek a legnagyobb magyar fesztiválokra és megpróbálták kideríteni, melyik a legdrágább és melyik a legolcsóbb fesztivál.

Mindezt az átlagos jegyárakkal számolva és napokra lebontva. Ehhez először is átlagot kellett vonni a jegyárakból, hiszen a legtöbb nagy fesztivál él azzal a módszerrel, hogy minél hamarabb veszi az ember a jegyet, annál olcsóbban kapja meg. Ebben a tekintetben a leginkább kiemelkedő a Sziget és a B My Lake elővételes és helyszíni különbsége, ahol több mint 13 ezres különbség van a legolcsóbb és a legdrágább bérlet között.

A Bánkitó esetében pedig, ahol évek óta jó előre elfogy az összes bérlet, 12 ezer forinttal kezdődik az árusítás, ami a végére megduplázódik és vannak, akiknek 24 ezret kell fizetniük a helyszínen a reklámmentes fesztiválra való bejutásért, már ha marad persze bérlet. 

A fesztiválok nagy része 5 napos, nagyon sok helyen szerveznek nulladik napot, speciális programmal és általában olcsóbb belépővel. Napokra lebontva a bérletárakat látszik, hogy a szezon elején tartott Kolorádó fesztivál a legolcsóbb, gyakorlatilag az egyetlen olyan, ahova négy számjegyű összegből lehet bérletet vásárolni. Hasonló kategóriában még a várpalotai, június elején rendezett, háromnapos Alfa fesztivált érdemes említeni, ide 8990 forintért lehetett bérletet vásárolni a helyszínen. 

Az Ubikeklektik is egy olyan fesztivál, ami nehezen hasonlítható a többi rendezvényhez, hiszen sokkal kisebb közönséghez szól, kisebb hangsúly van a fellépőkön és nem is lehet bérletet vagy napijegyet venni, helyette fixen 30 dollárral kell hozzájárulni az esemény megvalósításához.

A legdrágább a Volt, Sound, Sziget hármasa lett, de az is kiderült, hogy a szintén főleg külföldi látogatókra célzó, goazenére koncentráló Ozora és Samsara fesztivál is megkéri a jegyek árát. 

Az ár/érték kategóriában talán nehéz egyértelmű győztest hirdetni, az látszik, hogy nagyon telített a hazai fesztivál piac és a nagy, "egy méret jó mindenkire" rendezvények helyett egyre több az olyan kisebb fesztivál, ami egy konkrét szubkultúra igényét próbálja kiszolgálni.

A támában érdemes még ellátogatni a fesztiválokról szóló podcastre.

 (Forrás: Index.hu)

 
 
Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője