2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Archívum

Nemzetközi elismerés a Széchenyi fürdőnek

798

szechenyiA korábbi években a Széchenyi fürdő már számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhetett, idén, elsőként a budapesti gyógyfürdők sorában megszerezte a „EuropeSpa” minősítést „Thermal spa” kategóriában. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója 2017. május 5-én, Bükfürdőn ünnepélyes keretek között vehette át a minősítést igazoló oklevelet.

A minősítés megszerzését a Magyar Turisztikai Ügynökség is támogatta. Az Európai Gyógyfürdők Szövetségének (ESPA) kezdeményezésére létrejött minősítés célja, hogy átláthatóságot biztosítson az európai gyógyfürdők világában, elősegítse a megbízható szolgáltatók kiemelését a versenytársak mezőnyéből, megkönnyítve a fogyasztói döntések meghozatalát, és a látogatók részére garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás minőségére a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalon.

A Magyar Termék Nagydíjas Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, klasszicista stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegyár, mint például kondicionáló terem, szaunák, aerobic, vízi torna. A 2013-ban bevezetett Zsigmondy Klubkártya 50%-os kedvezményt biztosít a vendég részére 4 órás fürdőzésre.

Az éves szinten több mint 1,5 millió vendéget fogadó Széchenyi Gyógyfürdő, mint Európa legnagyobb műemlék- és gyógyfürdője, 2010 óta négy, összesen közel 5 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. Az első három felújítás a legsürgősebb, a vendégforgalom által közvetlenül érintett területekre korlátozódott, érintetlenül hagyva az esetenként 50-60 éves gépészeti rendszereket és vezetékeket. A legutóbbi, 2016 őszén lezárult gépészeti korszerűsítés a hideg- és termálvizes kutak rekonstrukciója mellett jellemzően az alagsori alapvezetékekre és gépházakra fókuszált. A beruházás 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósult meg. A korszerűsítés összege 1,5 milliárd Ft volt.

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője