2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Hajózástörténeti Látogatóközpont nyílt Balatonföldváron

843

Hajózástörténeti Látogatóközpont nyít július elsején Balatonföldváron. A hajó formájú épületben interaktív kiállítás és filmvetítések mellett a Balaton legnagyobb épített kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket. Holovits Huba polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a különleges látogatóközpontot Balatonföldvár emblematikus épületének szánták.

A város mintegy 40 méteres magaspartján megépült, háromszintes létesítményen árbocot formáz a 25 méter magas kilátó, ahová 166 lépcsőfok vezet, de lifttel is fel lehet jutni. Innen tiszta időben jól látni a Balaton mindkét medencéjét és az észak-somogyi dombokat is.

Az interaktív kiállítás a Balatont, a balatoni hajózást és vitorlázást mutatja be terepasztalokkal, filmvetítésekkel, szimulátorokkal. Egyebek közt lehet gyakorolni a vitorlással való kikötést, szélgép imitálja a viharos szelet, és egy panorámafal mutatja be a Balaton közforgalmú kikötőit. A látogatóközpontban vetített filmekből a hajózás és Balatonföldvár történetével, valamint a vitorlázással ismerkedhetnek meg a látogatók.

A beruházás részeként a környék is megszépült: az épület körül parkos rész fogadja a vendégeket sétálóutakkal és játszótérrel. A látogatóközpont mellett állították ki Bujtor István színészlegenda Skála nevű hajóját is, amellyel A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait.

A polgármester felidézte, hogy a város vezetése már több mint fél évtizede tervezte, hogy a város korábban kevésbé kihasznált nyugati részén olyan attrakciót hoz létre, amely egész évben, rossz időjárás esetén is turisztikai vonzerőt jelent az egész déli part számára. A látogatóközpont összesen 520 millió forintból épült meg, amelyhez az unió 475 millió forint támogatást biztosított.

(Forrás: MTI)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője