2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Fesztiválkavalkád a Soproni Ünnepi Heteken

1130

sopronTizenhárom helyszínen lesznek programok az 59. Soproni Ünnepi Heteken. A 2016. június 17-én kezdődő és július 10-ig tartó fesztiválon szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók, illetve gyerekprogramok váltják többek között egymást. A Soproni Ünnepi Hetek része a Soproni Tündérfesztivál, a Kékfranksosok éjszakája és a Sorpon FolkFest.

Az előbbi június 25-én lesz, immár kilencedik alkalommal. Az egynapos családi program vezérmotívuma most a Nap lesz. A tündérfesztivál időpontja ugyanis a nyári napfordulóhoz kötődik, mindig a Szent Iván-ünnephez legközelebb eső szombaton rendezik meg. A Magyar Népmese Színház, a Pódium Színház előadásai egyaránt a Naphoz kapcsolódnak majd, és a kreatív foglalkozásokon is ez lesz a középpontban. Fellép a Kiskalász zenekar, és lesz ebshow, illetve viseletverseny is, amelyen díjazzák a manó és tündéröltözékeket.

A 8. Kékfranksosok éjszakája – Sorpon FolkFest helyszínein, a Fő téren és a Várkerületen, néptánc bemutatókat, népzenei és világzenei produkciókat láthat a közönség. A június 17-19-ig tartó rendezvényen fellép például a Makám, az InFusion Trio, a Váczi Eszter Quartet és az Apnoé zenekar.

A 15 éves a Soproni Fotóművészeti Kör jubileumi tárlata június 19-én nyílik meg. Az egyesület 2001-ben azzal a céllal jött létre, hogy egyedi látásmóddal és gondolatisággal rendelkező fotográfiákat mutasson meg, amelyek előtt meg kell állni, és amelyekben el lehet mélyülni. A 15 tag művészi fényképeiből összeállított válogatás július 10-én zárul majd.

Idén első alkalommal Sopron belvárosában is lesznek kísérőrendezvényei a június 29-én kezdődő VOLT fesztiválnak. A Rejtett udvarok, rejtett kincsek című programokon a város kevésbé szem előtt lévő értékeit és helyszíneit mutatják meg a fesztiválozóknak. Ennek részeként lesz például borászati bemutató, kamarakoncert, kiállítás, továbbá Sit down comedy ugyancsak szerepel a kínálatban. A Festőteremben pedig június 17-től láthatja a közönség Fehér László festőművész kiállítását, szintén a VOLT fesztivállal közös szervezésben.

Június 26-án nemzetközi fúvószenekari találkozó is lesz Sopronban. A vendégzenekarok délelőtt a város fő terére vonulnak, miközben a Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar szórakoztatja majd a közönséget. Majd a részt vevő együttesek közösen adnak elő zeneszámokat. A vendégzenekarok térzenéjét pedig délután fél 3-tól lehet meghallgatni az Erzsébet-kerti zenepavilonban.

A soproni Fő téren július 8-án a Boban & Marko Marković Orkestar, július 9-én pedig a Budapest Jazz Orchestra ad koncertet este 8 órától.

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
Energy Investment Forum, 2026. október 8.

Energy Investment Forum, 2026. október 8.

More details
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője