2026. április 8., szerda - Dénes

Archívum

A kongresszusi központról az EventHub estén

1653

eventhubA Budapest Music Centerben került megrendezésre a MaReSz idei első EventHub networking eseménye. A szakmai téma a tervezett, új kongresszusi központ bemutatása volt. A MaReSz, a kongresszusi központ tervezőivel rendszeresen konzultáló szakmai grémium vezető szereplőjeként hívta meg a február 25-i eseményre a központot tervező Finta Stúdió vezetőjét és munkatársait.

Az EventHub során a résztvevők megtekinthették a kongresszusi központ látványterveit, valamint tájékoztatást kaptak az épület funkcionalitásáról.

A rendezvényszervezők örömmel fogadták, hogy a 4100 fős plenáris terem mellett lehetőség nyílik multifunkcionális terek kialakítására is. Ha a tervek megvalósulnak, akkor két, sok szekciótermet igénylő nagy létszámú rendezvény egyidejű lebonyolítása sem okoz majd gondot.

A jelenlévők megtudhatták azt is, hogy az épület tetején egy olyan kilátóterasz kap helyet, amely nemcsak a kongresszusi központ, de egész Budapest emblematikus rendezvényhelyszíne is lehet majd.

(Rendezvény Világ - Turzimus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője