2026. március 1., vasárnap - Albin

Archívum

Budapesti Tavaszi Vásár, 2016. március 25. – április 24.

2130

husvetAz ünnepi Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár idén is átadja helyét a vidám Budapesti Tavaszi Vásárnak a Vörösmarty téren. A kulturális programkavalkád március 25. és április 24. között zajlik majd a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szervezésében. A szervezők elsődleges célja, hogy a vásár kulturális programokkal, iparművészeti bemutatókkal, népzenei és néptánc műsorokkal minőségi szórakozást nyújtson mind a budapestiek, mind pedig a fővárosba látogatók számára.

A kulturális programok mellett 72 alkotó, illetve műhely is bemutatkozási lehetőséget kap. A téren megcsodálhatók a szakmai zsűri által kiválasztott népművészek, iparművészek, dizájnerek, innovatív kézműves alkotók, valamint kézműves élelmiszert készítők portékái, amelyeket természetesen meg is lehet vásárolni a helyszínen.

A Budapesti Tavaszi Vásáron tehát a hagyományos termékek mellett az újragondolt, modernebb formába öntött népművészet tárgyai, valamint a design is helyet kapnak. Változatos programok várják a családdal érkezőket, aki pedig megéhezik a vásári forgatagban, színes kulináris kínálatból válogathat. Idén főként a polgári és a paraszti konyha kerül terítékre, a kenyérsütés pedig izgalmas látványosságnak ígérkezik.

Sokéves tapasztalat, hogy a Vörösmarty téri tavaszi és karácsonyi vásár a turisták egyik kedvenc célpontja. Tavaly osztatlan sikert aratott a vendégek körében a tavaszi kertet ábrázoló installáció, ezért ez idén sem marad ki a repertoárból, ahogy a karácsonyi vásár közkedvelt kovácsműhelye is helyet kap a téren. A „Nyitott műhely” elnevezésű kézműves bemutatókra – melyet a BFTK a Magyar Kézműves Szövetséggel karöltve szervez – minden hétvégén (szombaton és vasárnap) 12 és 18 óra között kerül sor.

A látogatók bevonására számító népi hagyományokra épülő programok hétről hétre változnak: lehet majd többek között nemezelni, gyöngyöt fűzni, üveget fújni, ékszert, hangszert vagy sajtot készíteni. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatják a rakuzást, ami nem más, mint nagyméretű virágok mintázása kerámiából. A legkisebbek a Kézműves Játszóházban ismerkedhetnek meg a népi mesterségekkel. A gyerekprogramok minden hétvégén délelőtt 10:00-től és 11:30-tól kezdődnek.

Délutánonként változatos színpadi produkciók és koncertek szórakoztatják a látogatókat. Azok pedig, akik elpillednek a vásári kavalkádban, kitűnő pihenőhelyre lelhetnek a Kerengőben.

Köszöntsük együtt a tavaszt a Belváros legkedveltebb terén!

(Forrás: budapestinfo.hu)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője