2026. április 8., szerda - Dénes

Archívum

Ferihegyen tombol a reptéri retro

1298

repulomuzeumLassan két éve vette át a ferihegyi szabadtéri repülőmúzeum üzemeltetését egy non-profit kft., amely azóta számtalan fejlesztést hajtott végre: több gépet lefestettek, három új repülőgépet és egy szimulátort is beszereztek. Az LKK tervei között szerepel, hogy a jelenleg üresen álló 1-es terminálra költöznek, ahol nagyobb és részben fedett területen tudnák a gyűjteményt bemutatni.

A MALÉV működésének kezdeti időszakában LI-2-es, majd IL-14 és IL-18-as típusok repülték a bel- és külföldi útvonalakat. Később, a belföldi járatok megszűnésével jöttek a Tupoljevek, végül a Fokkerek, Boeingek. Az egyes géptípusok forgalomból történt kivonása után merült fel egy-egy példány „nyugalomba helyezésének” ötlete, melyet a repülőteret üzemeltető LRI és a MALÉV vezetői a 2-es terminál mellett oldottak meg: ez volt a Repülőtéri Skanzen. A repülőgépek a Közlekedési Múzeum tulajdonába kerültek, őrzésüket és bemutatásukat a LRI vállalta. Az LRI 2002-ben kettévált, a repülőtér üzemeltetője a Budapest Airport Zrt. lett, a légi irányítás pedig HungaroControlként üzemel a mai napig.

A Budapest Airport vezetése, a cég privatizációjára készülve a skanzen üzemeltetését kihelyezte egy erre a célra létrehozott alapítványba, amely 10 évig, 2004 és 2014 között működtette a gyűjteményt. A szabadtéri repülőgép-múzeum üzemeltetését 2014 tavaszán vette át a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft (LKK), amelyet néhány magánszemély (köztük több aktív pilóta, valamint Somogyi-Tóth Dániel karmester) alapított. Az LKK az eltelt másfél évben rengeteget fejlesztett az immár Aeroparknak elnevezett múzeumon: az összes repülőgépet lemosták, néhányat újrafestettek, parkosítottak, 3 újabb repülőgéppel és sok izgalmas eszközzel gazdagították a gyűjteményt, mosdókat, kávézót, ajándékboltot alakítottak ki, repülőgép-szimulátort telepítettek, amellyel a látogatók is „repülhetnek”.

Az LKK-hoz 2015 tavaszán csatlakozott ügyvezetőként az egyik alapító édesapja, a friss nyugdíjas Somogyi-Tóth Gábor, aki az LRI-nek, később a Budapest Airportnak volt évtizedeken át a napi működésért felelős igazgatója. Rajta kívül sok volt maléves is lelkesen segít az LKK-nak. Az Aeropark különlegessége, hogy a gépekbe és a pilótafülkékbe –felügyelet mellett – be is lehet menni, miközben a legtöbb repülőmúzeumban csak egy plexiajtón át lehet körülnézni. A múzeumban a légiközlekedési kérdésekben is járatos, profi idegenvezető, az aero guide ad szakszerű magyarázatot a műszerekről és azok működéséről, a típus történetéről. Lehet a kapitányi ülésben fényképezkedni, emléktárgyakat vásárolni, és az IL-18-as árnyékában kávézni.

A felújított reptéri járművek között említést érdemel egy autóbusz, amely egykor a MALÉV személyzetet szállította a repülőgépekhez, és amelybe az LKK egy mini repüléstörténeti kiállítást, valamint egy repülőgép-szimulátort épített be. Ezt a buszt ki is lehet bérelni. Az LKK Aerocars nevű szolgáltatása különböző oldtimer kiszolgáló járművet újít fel és ad bérbe. Ilyen a MALÉV AIR TOURS restaurált, díjnyertes Ikarus 250-es luxus autóbusza, a Maléves Zsiguli kombi előtér ügyeletes (rampás) autó vagy a FOLLOW ME-feliratos Wartburg repülőgép-beállító kocsi.

Az LKK másik népszerű szolgáltatása a repülőtér-látogatás. Csoportok és egyéni látogatók is igénybe vehetik a két- vagy háromórás, autóbuszos túrát, amely során az aero guide-ok beviszik a kulisszák mögé a látogatókat, és elmagyarázzák a repülőgép-kiszolgálás folyamatait, megmutatják a repülőtér két termináljának forgalmi előtereit. Ami világviszonylatban is unikum: az érdeklődők több ponton is kiszállhatnak a buszból, hogy közvetlen közelről lássák a bevezető fénysort, a tűzoltó bázist. Mivel a túra a repülőtér szigorúan ellenőrzött biztonsági területére viszi a látogatókat, a jelentkezést és a személyes adatok regisztrálását 5 nappal a túra indulása előtt kell megtenni.

Az LKK tervei között szerepel, hogy a jelenleg üresen álló 1-es terminálra költöznek, ahol nagyobb és részben fedett területen tudnák a gyűjteményt bemutatni.

(Rendezvény Világ - Turizmus Online)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője