2026. március 1., vasárnap - Albin

Archívum

Kiváló évet zárt a Hungexpo

1223

hungexpoA terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató a társaság évindító sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a viszonyítási alapként szolgáló előző páratlan évhez, 2013-hoz képest jelentősen, 60 százalékkal nőtt a zrt. bevétele.

A 2015. évi árbevétel 51 százaléka saját szervezésű kiállításokból, 45 százaléka külsős rendezvényekből, 4 százaléka egyéb tevékenységből származott - számolt be az MTI.

 Tavaly több mint 500 ezer látogató kereste fel a vásárközpontban a rendezvényeket, a kiállítók több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek, a Hungexpo megnövekedett teljesítményének eredményeként pedig a társaság alkalmazottainak számát 15 százalékkal növelte - fejtette ki a részleteket Ganczer Gábor.
 
A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a tavalyi növekedés részben annak köszönhető, hogy visszatért a kiállítói kedv, 2016 pedig remélhetőleg az erősödés és a bővülés éve lesz. Összesen 23 kiállítást rendeznek a vásárvárosban, illetve kiemelt figyelmet kap majd a gasztronómia és a turizmus.
 
Elmondta: januárban már két nemzetközi rendezvénynek adott helyt a vásárközpont, a konferenciák összesen 4400 látogatót vonzottak. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik az AgromashExpo agrárkiállítást, a FeHoVa fegyver, horgászat, vadászat kiállítást, valamint a Sirha nemzetközi élelmiszeripari, cukrász, sütőipari és vendéglátó-ipari szakvásárt - részletezte a társaság elképzeléseit a vezérigazgató.
 
Mindemellett öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t, továbbá a vásárközpont ad otthont az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusának - mondta Ganczer Gábor.
 
Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a január 27-30. között nyitva tartó AgromashExpón 38 ezer négyzetméteren, 9 pavilonban jelennek meg kiállítók. Az érdeklődésre tekintettel idén először 2 napos jegyeket is árusít majd a Hungexpo, a rendezvény megnyitóján pedig átadják a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakat.
 
A sajtótájékoztatón a Hungexpo vezérigazgatója szólt arról is, hogy február 18-án nyit és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa és a Budapest Boat Show kiállítás. A múlt évben 270 kiállító vonultatta fel termékeit, és összesen 57 ezren váltottak jegyet a FeHoVára, ezért a horgászok idén még nagyobb területet kapnak.
 
(Forrás: Inforádió.hu)
Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője