2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Archívum

Torkos Csütörtök 2016. február 11.

1772

gasztro1A vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján a Magyar Turizmus Zrt 2016-ban immár 11. alkalommal szervezi meg néphagyományra épülő, keresletélénkítő gasztronómiai akcióját, a Torkos Csütörtököt 2016. február 11-én. Az idei Torkos Csütörtök – amely a Magyar Turizmus Zrt. tematikus évének ....

, a Gasztroélmények Évének a nyitánya is lesz egyúttal – idén a nagyközönség tervei és szavazatai alapján új, minden eddiginél szerethetőbb arculattal büszkélkedhet. Mindemellett a feltételek is részben megváltoznak: az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott Torkos Csütörtökön nem lesz kötelező a vendéglátóhelyeknek az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni. Minden másra továbbra is 50%-os kedvezményt kell nyújtani a csatlakozó szolgáltatóknak. (A feltételtől pozitív irányba természetesen eltérhetnek, vagyis továbbra is nyújtható az alkoholtartalmú italokat is magában foglaló teljes számla végösszegéből 50%-os kedvezmény, de ez nem kötelező.) A Magyar Turizmus Zrt. idén kiemelt figyelmet fordít a szabályok maradéktalan betartására, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb fokú legyen.

A csatlakozó vendéglátóhelyek idén is különféle beszállítói kedvezmények közül választhatnak majd, illetve újdonságként lehetőségük lesz részt venni egy online kiadványban, melynek címe „Mi kerül az asztalra Torkos Csütörtökön?”. A Magyar Turizmus Zrt. minden lehetséges eszközével kommunikálja a csatlakozó vendéglátóhelyek listáját a nagyközönség felé.

A regisztráció február 9-én 18 órakor zárul. A legkorábban csatlakozó vendéglátóhelyek listája 2016. január 19-től már megtekinthető, és folyamatosan bővül, így érdemes mihamarabb jelentkeznie a vendéglátóhelyeknek.

A regisztrációs ív, a részt vevő vendéglátóhelyek listája és minden egyéb információ a torkoscsutortok.itthon.hu oldalon megtalálható.

A csatlakozás feltételei

Az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhely vállalja, hogy

  • 50% kedvezményt ad a teljes étel-, és az alkoholmentes ital fogyasztásból 2016. február 11-én egész nap, a teljes nyitvatartási időben. Az alkoholtartalmú italokra nem kötelező a vendéglátóhelyeknek kedvezményt adni, de természetesen pozitív irányba ettől eltérhetnek;
     
  • lehetővé tesz minden olyan fizetési módot (készpénzes, bankkártyás, SZÉP kártyás stb.), amelyeknek használatára az adott vendéglátóhelyen lehetőség van az év többi időszakában is;
     
  • a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt  a la carte étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása mellett választási lehetőséget biztosít a teljes 'a la carte' kínálatból;
     
  • külön erre az alkalomra készített, szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet, bővített menüsorral természetesen igen;
  • a Torkos Csütörtök kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik. Elvitelre rendelt ételekre a vendéglátóhelyeknek nem kell kedvezményt adniuk, de természetesen pozitív irányba ettől eltérhetnek;
     
  • az Adatszolgáltatás kérdőív kitöltésével a csatlakozó szolgáltató vállalja, hogy az akció hatékonyságmérésének céljából a Magyar Turizmus Zrt. által összeállított elektronikus szakmai kérdőívet kitölti; 
  • a csatlakozó szolgáltató vállalja, hogy kihelyezi a Torkos Csütörtök kapcsán kapott promóciós anyagokat (pl. ajtómatrica), a vendégek által jól látható helyen.

Az akcióhoz csatlakozni kívánó vendéglátóhely a regisztrációval a „Csatlakozás Feltételeit" elfogadja!

Kizárások: azon éttermek jelentkezését, amelyek ellen a korábbi években jogos panasz merült fel, és az ügy nem zárult mindkét fél számára kielégítő módon, az MT Zrt. elutasíthatja.

A regisztráció 2016. február 9-én, 18 órakor zárul!

Rendezvény Világ  - Magyar Turizmus Zrt.

 
Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője