2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Archívum

Al Di Meola: rendhagyó ráadás a MÜPA-ban 2024. március 16-án

515

Al Di Meola március 14-i koncertjére viharos gyorsasággal keltek el a jegyek, ezért a Müpa – hogy senki ne maradjon le a játékáról – felkérte a gitárfenomént, hogy örvendeztesse meg még egy esttel a magyarországi közönséget.

 A hazánkhoz számos szállal kötődő művész örömmel vállalta a második fellépést is, így március 16-án ismét színpadra áll a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.  

Al Di Meola minden idők egyik legsikeresebb gitárosa, aki pályafutása során megszámlálhatatlanul sok elismerésben részesült, a legnagyobb örömöt számára mégsem a díjak, arany- és platinalemezek sora jelenti, hanem az, ha igazán érezheti a közönség szeretetét. Éppen ezért boldogan vállalta, hogy március 14-i estjét követően egy rendhagyó ráadással kedveskedjen budapesti, illetve erre az alkalomra ide érkező rajongóinak.

A gitárvirtuóz ezúttal akusztikus triójával tér vissza a Müpába, így a 16-i este nem az első koncertprogram ismétlése: intimebb, meghittebb hangzásra számíthat, aki jegyet vált rá. Az intézmény kezdeményezésére az első koncerten fellépő, ragyogóan tehetséges Mike Gotthard, azaz Gotthárd Mihály ez alkalommal is lehetőséget kap virtuozitása megcsillogtatására.

Al Di Meola egyik muzsikustársa a második estén az olasz Peo Alfonsi, akit – bár klasszikus gitár szakon végzett a Cagliari Konzervatóriumban – igen hamar rabul ejtett a jazz, az élet pedig szép sikerekkel jutalmazta műfajváltó bátorságát. Al Di Meola World Sinfoniájához 2005-ben csatlakozott, és napjainkig rendszeresen lépnek fel együtt. Az este harmadik kulcsszereplője a madridi születésű, rendkívül sokoldalú Sergio Martínez, aki mások mellett Paco de Lucía ütőhangszeresétől, Rubem Dantastól sajátította el mesterségét. Szerteágazó érdeklődésének köszönhetően nem csupán a flamenco és a jazz mestere, de az afrolatin hagyományoknak és a hindu ütőhangszeres játéknak is avatott ismerője. 

Al Di Meola Trio: Another Night in Budapest
Jazzlegendák – a Lexus támogatásával
2024. március 16., szombat, 20:00
Az esemény ide kattintva érhető el. 

| Fotó: Alexander Mertsch

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details