Nyomtatás

TorTer e-Design Kiállításkivitelező és Díszletgyártó Kft.

13725

Nem ma kezdtük. 30 évvel ezelőtti repülőrajtunkat ma úgy hívnák: startup. A kezdetektől egyediség, ambíció és innováció jellemezte tevékenységünket. Kis lépéseknek tűntek ezek akkor nekünk, de annál nagyobbnak bizonyultak az akkoriban kialakuló kiállítás-szakmának. 

Kiállítási standok gyártásával kezdtük, és ma is a kiállítás és rendezvényipar a legfontosabb terepünk, de már egészen más távlatokkal. A piaccal együtt fejlődtünk, és velünk együtt fejlődött a piac is. Már kezdetben, a kétfős garázscégnél is az volt a cél, hogy miközben maradéktalanul kiszolgáljuk ügyfeleinket, kiaknázzuk a bennünk rejlő növekedési potenciált és egyszer elérjük a nemzetközi piacképességet. Büszkék vagyunk, hogy mára sikerült.

A garázst gyorsan kinőttük, ma már több ezer m2-en, és a külső helyszíneket tekintve nem ritkán az országhatáron, sőt, a tengeren túl is dolgozunk. Egyedi cégvezetési és folyamatszervezési módszereink révén továbbra is családias közegben, de immár full-service ügynökségként várjuk a kiállításokkal, fesztiválokkal, egyedi standokkal, indoor és outdoor rendezvény-installációkkal kapcsolatos kihívásokat.   

Szolgáltatásaink

  • kiállítás kivitelezés
  • egyedi standok
  • díszletek
  • belsőépítészet
  • rendezvénydekoráció
  • bútorbérlés
  • design
  • 3D látványtervezés
  • reklámgrafikai tervezés és kivitelezés
  • üzletberendezés, belsőépítészeti tervezés és kivitelezés
  • bútorbérlés

 További információ:

Tel.: +36 30 527 0666 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | Web:  www.torter.hu

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek