A látogatók élőben találkozhatnak az ország minden részéből érkező szellemi kulturális örökség közösségekkel és a vidéki tájházak hagyományőrző csoportjaival.
A rendezvény kiemelt szereplői a spanyol szellemi kulturális örökséget képviselő művészek.
A programok között mindenki talál kedvére valót: hagyományos ételek kóstolója, kézműves mesterségek bemutatói, tánc és népzene, városi szokások, koncert, valamint színpompás népviseletek várják az érdeklődőket.
Gyermektáncosok, dalkörök, magyar és nemzetiségi táncegyüttesek, kézművesek, zenészek mutatkoznak be, és vonják be a látogatókat a közös tevékenységekbe.
Az idei rendezvény egyben a szellemi kulturális örökség egyezmény magyar csatlakozásának 20 éves évfordulóját ünnepli.
Programok:
Május 24.
Alföldi Mezőváros tájegység (VI.)
Békéscsabai Molnárház
Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör – Sükösdi lakóház udvara VI-3
Fotókiállítás tárlatvezetéssel, ügyességi játékok, kézműves foglalkozás
Harangozó Imre néprajzkutató „Pünkösdölés Békés megyében” című előadása
Hungarikumkóstolóval egybekötött előadások (11:00 órától óránként)
Örökség udvar – Zselickisfalud AMI tánccsoportja, Hagyományőrző Óvónők, Világszárnya mese egyesület – Hajdúbagosi lakóház udvara VI-4
Tánctanítás, zenei bemutató, ügyességi, pünkösdi játékok, énektanítás, mesemondás, fotókiállítás
Mohai tikverőzés – Bajai tímárműhely VI-7
Filcálarc-, hűtőmágnes-készítés, tikverőző bohócruha-varrás
Tápéi gyékényszövés – Bajai tímárműhely VI-7
Gyékényfeldolgozás és szövésbemutató, gyékényállat készítés
Hagyományos halászat – Kisújszállási vasúti őrház VI-39
Hagyományos halászati eszközök bemutatása, hálókötés, hálódobás
A karcagi birkapörkölt-főzés hagyománya – Dusnoki szélmalom VI-9
Birkapörkölt és pásztorételek főzésbemutatója
Hortobágyi pásztorhagyományok – Kondorosi pásztorok – Dusnoki szélmalom VI-9
Pásztorhagyományok bemutatása, pásztorkellékek kiállítás
Kondorosi Szlovák-Magyar Táj- és Alkotóház
Kondorosi Csárda, Legendák Földje Alapítvány – Nagykunsági állattartó tanya VI-10
Hagyományos, védjegyes ételek, pásztor bemutató
Kisalföld tájegység (X.)
Az egri fertálymesterség élő hagyománya – Nyúli uradalmi présszín X-2
Szalagokkal díszített fertálymesteri botok, százráncú köpeny bemutatása
Mendei pünkösdi templomdíszítés – Jánossomorjai fogadalmi kápolna X-3
Pünkösdi templomdíszítés, virágkészítés
Mezőtúri fazekasság – Jánossomorjai lakóház udvara X-5
Korongozás, edénydíszítés-bemutató
Höveji csipkevarrás – Jánossomorjai lakóház varrószoba X-5
Csipkekészítés-bemutató, kiállítás
Balatonendrédi vert csipkekészítés – Jánossomorjai lakóház szövőszoba X-5
Vert csipkekészítés-bemutató
A tojásírás hagyománya – Jánossomorjai lakóház szövőszoba X-5
Tojásírás-bemutató, kézműves foglalkozás
Buzsák élő hagyományai – Süttöri lakóház udvara X-8
Hímzés- és faragás bemutató, buzsáki viselet
A legszebb településnév-verseny győzteseinek bemutatkozása – Kisbodaki pajta X-11
12:00-13:00 Könyvbemutató, beszélgetés és játék
Christkindl Spiel – karácsonyi népszokás – Ásványrárói lakóház X-13
Christkindl-kiállítás
Matyó örökség – Rábcakapi lakóház X-14
Hímzés- és viseletbemutató, változz matyóvá!
Mohácsi busók – Undi lakóház udvara X-15
Busómaszk kiállítás, maszkfaragás-bemutató, busóruha-próba
A nagykunsági gyapjúhímzés – Tápi lakóház udvara X-16
Gyapjúhímzés-bemutató, hímzés kiállítás
Békés megyei szűcshímzés – Tápi lakóház udvara X-16
Hímzésbemutató, kiállítás
Novaji remélés – Szilsárkányi kovácsműhely X-17
Farsangi kellékek és maskarák bemutatója, kormos kezek
Dél-Dunántúl tájegység (VII.)
Nagyecsedi tánchagyományok – Faddi lakóház VII-1
Nagyecsedi magyar és cigány táncok
Szegedi papucskészítés – Hidasi lakóház udvara VII-2
Szegedi papucskészítés bemutató és vásár
Mária Út – Hidasi lakóház udvara VII-2
Zarándoklat, búcsújáró helyek bemutatása
Spanyol szellemi kulturális örökségek – Őcsényi lakóház VII-11
Flamenco bemutató, cordobai stílusú virágos udvardíszítés, mediterrán étkezési kultúra
Pomázi Örökség Tájház – Drávacsehi lakóház VII-12
„Ahol a kincsed, ott a szíved” – kiállítás a Magyarországra telepített svábokról
Nyugat-Dunántúl tájegység (IX.)
Szent Márton tisztelete Magyarországon – Vöcköndi lakóház IX-2
Szent Márton élete képekben
Tordai Tájház
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet – Bagladi lakóház IX-6
Tordai ünnepi gudúckalács-sütés, néptánc- és népzene-bemutató
Ceglédi Kossuth-kultusz – Kondorfai iskola IX-5
Kossuth-kifli bemutató, Kossuth nóták
Solymári Svábház – Bauernhaus – Iklódbördöcei pajta IX-3
Solymári sváb népviselet-bemutató, papírbaba készítés
Május 25.
Alföldi Mezőváros tájegység (VI.)
Kalocsai népművészet – Sükösdi lakóház udvaraVI-3
Kalocsai pingálás és hímzés, porcelánfestés-bemutató
Vőfélykedés hagyománya – Sükösdi lakóház udvara VI-3
Vőfélybotok, vőfélykendők kiállítása, vőfélyrigmusok
Örökség udvar – Zselickisfalud AMI tánccsoportja – Hajdúbagosi lakóház udvara VI-4
Tánctanítás, zenei bemutató, ügyességi, pünkösdi játékok, énektanítás, mesemondás, fotókiállítás
Magyarországi kékfestés hagyománya – A győri kékfestő műhely bemutatkozása – Nagykőrösi kékfestőműhely VI-6
Mintázásbemutató, madárkakészítés
Solymászat – Bajai tímárműhely VI-7
Madárbemutató és kultúrtörténeti kiállítás, madársapka-gyűjtemény bemutató
Úrihímzés hagyománya – Bajai tímárműhely VI-7
Hímzésbemutató, kiállítás
Bajai halászléfőzés hagyománya – Kisújszállási vasúti őrház VI-39
Bajai halászlé és gyufatészta készítés bemutató
Kisalföld tájegység (X.)
Erdőbényei kádártánc élő hagyománya – Nyúli uradalmi présszín X-2
Kádármesterség kellékek kiállítása
Mendei pünkösdi templomdíszítés – Jánossomorjai fogadalmi kápolna X-3
Pünkösdi templomdíszítés, virágkészítés
Halasi csipkevarrás – Jánossomorjai lakóház varrószoba X-5
Halasi csipkekészítés-bemutató
Deszki szerb aranyhímzés – Jánossomorjai lakóház szövőszoba X-5
Hímzés- és viseletbemutató
Rajkó módszer – Süttöri lakóház udvara X-8
Cigány zenei bemutató
Magyarországi bolgárkertészet – Ásványrárói lakóház X-13
Bábelőadás, fotókiállítás, növénybemutató
Cáki Pincesor Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény – Undi lakóház udvara X-15
A cáki pincék történetének bemutatása, borospince-kvíz, borbemutató
Vadászati hagyományok – Tápi lakóház udvara X-16
Vadászati bemutató és kiállítás
Bakonyi pásztorhagyományok – Szilsárkányi kovácsműhely X-17
Pásztorhagyományok és kellékek bemutatása, furulya-, botfaragás
Dél-Dunántúl tájegység (VII.)
Sárköz népművészete – Faddi lakóház VII-1
Tánc- és viseletbemutató, szövés, rojtozás, gyöngyfűzés
Szegedi Napsugaras Tájház – Hidasi lakóház udvara VII-2
Tarhonyakészítés, érdekességek a szegedi tarhonya világából
Spanyol szellemi kulturális örökségek – Őcsényi lakóház VII-11
Flamenco bemutató, cordobai stílusú virágos udvardíszítés, mediterrán étkezési kultúra
Selmeci diákhagyományok – Drávacsehi lakóház VII-12
Diáknóták felelevenítése, korsókiállítás
Nyugat-Dunántúl tájegység (IX.)
Magyarszombatfai fazekasság – Egyházashollósi pajta IX-1
Korongozás, korsókiállítás, szekeres vásározás kiállítás
Borsodnádasdi molnárkalács – Vöcköndi lakóház IX-2
Molnárkalács-készítés és kóstoló, sütővas-kiállítás
Magyarszombatfai Fazekasház – Vöcköndi lakóház udvara IX-2
Fazekas termékek bemutatója, korongozás
Budakeszi Tájház – Bagladi lakóház IX-6
Svábfánk-sütés, virágszőnyeg-készítés papírvirágokból, sváb viseletbemutató
Solymári Svábház – Bauernhaus – Iklódbördöcei pajta IX-3
Solymári sváb népviselet-bemutató, papírbaba készítés




























