Nyomtatás

Szezonzáró a Mikulással a Vasúttürténeti Parkban, 2022. december 4.

748

A Mikulás december 4-én, vasárnap látogat el a Vasúttörténeti Parkba, hogy ismét felejthetetlenné tegye a szezonzáró eseményt! A Vasúttörténeti Park ünnepi díszben, sok-sok színes programmal vár minden látogatót idén utoljára, hiszen legközelebb csak 2023 tavaszán nyitjuk meg újra kapuinkat az érdeklődők előtt.

A nap folyamán két alkalommal mutatjuk be az eseményre összeállított műsort:

– DÉLELŐTT: 10:00 és 13:00 között
Apacuka zenekar koncert kezdete: 11:00

– DÉLUTÁN: 14:00 és 17:00 között
Apacuka zenekar koncert kezdete: 15:00

A szezonzáró rendezvényen a gyerkőcök egyik kedvence, az Apacuka zenekar adja majd a talpalávalót, emellett pedig az ünnepi varázslatról Kőhalmi Ferenc interaktív bűvész showműsora gondoskodik majd. A karácsonyi hangulatot arcfestéssel is fokozhatják, a gyerekek nagy örömére. Ugyanakkor nem maradhat el az adventi kézműves foglalkozás sem, ahol szebbnél szebb karácsonyi díszek és mézeskalácsok készülhetnek. A névadó sztárvendég természetesen idén is a Mikulás lesz, aki manójával együtt várja majd a gyermekeket. A családok körében méltán népszerű, autentikusan berendezett Mikulás-szobában pedig fotókkal is megörökíthető a karácsonyi élmény!

Időpont: 2022. december 4.
Helyszín: Vasúttörténeti Park
További információk: vasuttortenetipark.hu

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek