2018. április 26., csütörtök - Ervin

MINI Textúra, 2018.

texturaA tavalyi sikerre való tekintettel idén is jelentkezik a Mini Textúra, a gyerekeknek szóló összművészeti produkció a Magyar Nemzeti Galériában. Az intézmény először tavaly indította útjára, hiánypótló jelleggel és hagyományteremtő szándékkal a felnőtteknek szóló Textúra összművészeti előadássorozat, – gyerekverzióját Mini Textúra címmel.

Az elsősorban a 7-12 éves kisiskolás korosztálynak és szüleiknek szóló előadás idén új és nagyobb helyszínen - a Magyar Nemzeti Galéria A. épületének időszaki kiállítóterében -, és a tavalyi négy helyett öt jelenettel várja a nézőket. Az alapkoncepció változatlan: öt népszerű kortárs meseíró írt egy-egy rövid történetet, amelyet a Galéria gyűjteményében található műtárgy inspirált.

A Pagony-szerzők szövegei tökéletes összhangot alkotnak a gyerekek számára nehezebben befogadható képzőművészeti alkotásokkal. A jelenetek a Budapest Bábszínház művészeinek előadásában elevenednek meg. A rendezők idén olyan színészek, akik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, Meczner János bábszínész osztályaiban végeztek. Az általuk rendezett öt jelenet egyidőben zajlik, az előadások végeztével a gyerekközönség egy játékos térkép alapján vonul át egyik helyszínről a másikra. Az előadás csak az első része a programnak: utána a kapott térkép segítségével a gyerekeknek és szüleiknek meg kell találniuk a múzeum kiállítótermeiben barangolva a történeteket inspiráló eredeti műtárgyakat, és válaszolniuk néhány egyszerű kérdésre.

A Mini Textúra célja, hogy a bábszínházi formanyelv segítségével az öt mesében feltárja a festményekben rejlő történeteket, a gyerekekkel megszerettesse a képzőművészeti alkotásokat, utat mutatva azok értelmezéséhez, egyúttal megkedveltesse velük a múzeumba járást is.

2018-ban négy vasárnap, összesen 8 előadás várja a gyerekeket délelőtti illetve délutáni időpontban. Az előadás teljes hossza kb. 80 perc, az azt követő szabadon választható programrész kb. 40-60 percig tart

Időpont:

március 25. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 8. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 15. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 22. vasárnap (11.00/15.00)
Helyszín: Nemzeti Galéria
Információ: www.facebook.com

(Rendezvény Világ)