Nyomtatás

Az Év Bejglije 2022. verseny eredményei

641
Három kategóriában lehetett nevezni. A Magyar Cukrász Ipartestület 2022-ben is meghirdettte az „Év Bejglije” versenyt, mely 2020-ban debütált.

Az ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyek – mellett a harmadik alkalommal meghirdetett “Év bejglije” versengés célja a kézműves bejgli népszerűsítése volt, hogy ezáltal a fogyasztók megismerjék és megkedveljék az igazán kiváló minőségű ünnepi süteményeket.

A versenyre kizárólag cukrászdák/kávéházak/éttermek/kézműves pékségek nevezhettek, magánszemélyek nevezését nem fogadták. Alapvető feltétel volt, hogy a nevezett termékek megfeleljenek a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában a bejglire vonatkozó részben foglaltaknak.

A versenyre három kategóriában – hagyományos diós bejgli, hagyományos mákos bejgli és ínyenc bejgli – lehetett nevezni. Utóbbi kategóriába tartoztak a vegyes töltelékű – például meggyes-mákos, diós-szilvás – bejglik.

A verseny eredményét november 22-én – immár hagyományosan – a budapesti Zila Kávéház – Krisztina Cukrászdában hirdették ki.

2022-ben az év bejglijei

Hagyományos diós

  • Aranyérmes, az Év diós bejglije díj nyertese: Kara József Zoltánné – Erika Cukrászda, Kesztölc
  • Ezüstérmes: Simon Andrea – Desszert Center, Gyomaendrőd
  • Bronzérmes: Szurgent Péter – Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda, Budapest

Hagyományos mákos

  • Aranyérmes, az Év mákos bejglije díj nyertese: Novák Ádám és Puskás Róbert – REÖK Kézműves cukrászda és kávéház, Szeged
  • Ezüstérmes: Képes Gabriella – Képeschoco, Pácin
  • Bronzérmes: Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest

Ínyenc

  • Aranyérmes, az Év ínyenc bejglije díj nyertese: Mennyei ajándék / Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök
  • Ezüstérmes: Pisztáciás bejgli / Molnár Annamária – Füge Bolt és Kávézó, Budapest
  • Bronzérmes: Mákos-birsaalmás-fehércsokis bejgli / Képes Gabriella – Képeschoco, Pácin

A legmagasabb pontszámot elérő bejglinek járó Auguszt Elemér különdíj nyertese: Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök

I Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek