Nyomtatás

Űrtudományi továbbképzéseket indít négy hazai egyetem

642

Tizenhét magyar egyetem összefogásával négy űrtudományi szakirányú továbbképzés indul Magyarországon a UniSpace program részeként.

A UniSpace Magyarország Konzorcium koordinálásáért felelős Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kedden közölte: a kormány által elfogadott űrstratégia céljaival összhangban 17 magyar egyetem konzorciumi megállapodást kötött, hogy a UniSpace programban négy önálló, ugyanakkor összehangolt űrtudományi szakirányú továbbképzést indítson:

  • az űrtechnológiai szakemberek képzését a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem 11 egyetemmel együttműködésben,
  • az innovatív táplálkozási és űregészség-tudományi szakemberek képzését a Debreceni Egyetem 9 egyetemmel együttműködésben,
  • az űrtudományi szakemberek képzését az Eötvös Loránd Tudományegyetem 7 egyetemmel együttműködésben,
  • míg a világűr-politikai tanácsadók képzését az NKE 10 egyetemmel együttműködésben indítja.

A UniSpace program képzései három félévesek. Az első szemeszterben a hallgatók az érintett tudományterületek alapismereteit – az űrtudomány és -technológia alapjai, űrélettan és -táplálkozás, nemzetközi jog és űrgazdasági alapok – sajátíthatják el. A második és harmadik szemeszter képzésenként, tudományterületenként mélyíti el a világűr felhasználásával kapcsolatos ismereteket.

Az NKE-n szeptemberben induló világűrpolitikaitanácsadó-képzésről közölték: célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a világűr emberi felhasználásának jogi, politikai és gazdasági aspektusaival. A közös modulra épülő két félévben levelező munkarendben, magyar nyelven tanulhatnak a hallgatók űrjogot, űrgazdaságtant, továbbá sajátíthatnak el biztonság- és védelempolitikai ismereteket.

A tájékoztatás szerint

a képzésre BA vagy BSC diplomával szeptember 2-áig lehet jelentkezni, a felvételi beszélgetéseket várhatóan 2022. szeptember 7-9. között tartják.

A UniSpace Konzorcium szakmai partnerei a UniSpace programot felügyelő és irányító Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, továbbá a konzorciumvezető NKE fenntartójaként a Miniszterelnökség.

| Forrás: infostart.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek