Nyomtatás

A Netflix túszul ejtette egyik sorozatának rajongóit

697

Öt órán keresztül reptettek 100 sorozatjunkie-t a Money Heist premierjének idején, hogy ne tudják elspoilerezni, mi fog történni. A Publicis Italy csinálta a Netflixnek a mutatványt.

Olaszországban nagy népszerűségnek örvend a Money Heist című spanyol bűnügyi sorozat (ott La Casa de Papel néven ismerik), és a Netflix, valamint ügynöksége, a Publicis Italy mindent meg is tesz, hogy forrón tartsa a vasat a történetet lezáró ötödik évaddal is. 

Így aztán meghívták a sorozat 100 legnagyobb olasz rajongóját a genovai reptérre, hogy repüljenek el Madridba egy premier előtti vetítésre, de a gép sose jutott el a spanyol fővárosba. Ehelyett 5 órán keresztül túszul tartották őket, és a repülő addig körözött az olasz légtérben, amíg a száz sorozatjunkie megnézte a teljes évadot, de eközben nem használhatták a mobiljukat (repülőgép üzemmód, ugye), ezért nem is tudtak semmit elspoilerezni - írja az AdAge

A hivatalos magyarázat erre az volt, hogy ez idő alatt a kevésbé hardcore rajongók is meg tudták nézni a sorozatot, vagy legalább néhány részt belőle. A Netflix szerint ugyanis egy adott sorozatról szóló online közbeszéd 12 százaléka spoilerekkel van teli, és főleg a show megjelenése utáni első néhány órában kulminál, és persze ki más spoilerezne igazán, mint a magát legbennfentesebbnek gondoló néhány ember, aki kissé úgy érzi, igazából kifejezetten neki szól a sorozat. 

Az akció remekül passzol a sorozat témájához és történetéhez, egyben kellemes meglepetés, hogy Európában is meg lehet ilyeneket lépni, és nem kell állandóan a tengerentúlra tekintgetni egy-egy vicces stuntért.

Az akcvióhoz készített videót ide kattintva is meg lehet nézni.


I Forrás: kreativ.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek