Nyomtatás

Minden, amit az e-bike-ról tudni kell – megjelent a Pedelexikon

568

Pedelexikon címmel az elektromos rásegítéses kerékpárok világába kalauzolja el az aktív programok szerelmeseit a bringas.hu magazin nemrégiben megjelent különszáma. Lapozzon bele!

A kiadvány a megfelelő kerékpár kiválasztásától kezdve, az e-bike helyes üzemeltetésén át, konkrét túra ajánlatokig bezárólag egyfajta „alapismereteket" nyújt az új élményekre fogékony, az e-bike-kal egyelőre még ismerkedő közönség számára. A 60 oldalas szemléletformáló, kedvcsináló Pedelexikon ingyenesen hozzáférhető a Tourinform-irodákban, a kerékpárboltokban, kerékpáros rendezvényeken, egyes szálláshelyeken és vendéglátóhelyeken, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetségnél (MKSZ), továbbá elektronikus formában itt, a turizmus.com-on.

„A kerékpáros turizmus minden területén pezsgés tapasztalható, az ágazat folyamatos erősödésének jelei láthatóak, ám a robbanásszerű fejlődés még ezután következik. A kibontakozás kulcsa – ha játszunk kicsit a szavakkal: motorja – az e-bike" – mondta Princzinger Péter, az MKSZ elnöke a Pedelexikon megjelenése apropóján.

Az elektromos rásegítéses kerékpárral nem úgy megyünk, ahogy bírunk, hanem úgy, ahogy akarunk. Segít leküzdeni a távolságot, az emelkedőket, kiküszöböli a túrázó csoport tagjai közötti erőnléti különbségeket – ugyanakkor nem foszt meg a bringázás élményétől.

Magyarországon az áttörés még nem történt meg. Hazánkban évente 250 ezer új kerékpár talál gazdára, ebből ma még alig 10 ezer e-bike, ugyanakkor a magyar gyártók százezres darabszámban gyártanak e-bike-okat exportra. Ausztriában, Németországban a kerékpár-kereskedők árbevételének már nagyobb része származik e-bike-ok, mint hagyományos kerékpárok értékesítéséből.

Hamarosan ugyan vége a nyárnak, ám Magyarország ismertebb és kevésbé ismert turisztikai desztinációi népszerű attrakciókkal és megannyi rejtett kinccsel várják a külföldi és belföldi vendégeket ősszel is, a kerékpárosok számára kellemesebb időben. Vannak, akik a szervezett programokat, csomagajánlatokat részesítik előnyben, más egyénileg klikkelgeti össze a hosszú hétvége programját. A ma és a holnap egyre tudatosabb, élményfogyasztó és élménymegosztó turistája számára a három-négy napos tartózkodás alatt bejárható, egymáshoz közeli, könnyen elérhető vonzerőket felvonultató – desztináció a legizgalmasabb. „Egy-egy térség felfedezésének egyre kedveltebb formája az e-bike-túra, nagyon népszerűek a tesztnapok, amikor az érdeklődők egy-egy típust próbálhatnak ki, ingyenesen vagy jelképes részvételi díj ellenében" – mondta Takács Tamás, a Pedelexikon szerkesztője, számos e-bike túra vezetője.

Az ország egyes turisztikai térségei optimálisan kerékpárral járhatók be – az autónál lassabban, a gyaloglásnál gyorsabban. Hazánkat természetföldrajzi adottságai, úthálózata és szolgáltatói kínálata alkalmassá teszi a kerékpáros turisták igényeinek kiszolgálására. Ezt felismerve állami és magán beruházások egyaránt indultak és folyamatban vannak mind az alapinfrastruktúra, mind a turisztikai szolgáltatások fejlesztése érdekében. Egyelőre a kínálatfejlesztés a kereslet előtt jár.

„A Pedelexikon kiadvány szerkesztői, szerzői kivétel nélkül 'fertőzöttek'kipróbáltuk és beleszerettünk az e-bike nyújtotta élménybe. Reméljük, hogy minél többeknek kedvet csinálunk, és minél többekkel megoszthatjuk ezt az élményt!" – tette hozzá az MKSZ elnöke.

A teljes tartalom elektronikusan hozzáférhető itt >>>

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek