Nyomtatás

700 ezren nézték élőben a budapesti tűzijátékot

525

Teljesen megteltek a rakpartok augusztus 20-án este Budapesten, a mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között bemutatott, lélegzetelállító tűzijátékot a Duna mindkét oldalán élvezhették az érdeklődők.

A több mint fél órás show megvalósításához többek között 300 kilövési pont, 40 ezer pirotechnikai effekt, 14 uszály, 65 ponton, több mint 1000 intelligens lámpa, 400 robotlámpa, 56 projektor és 200 kilométernyi elektromos vezeték kellett. A műsorban kiemelkedő szerepet kaptak a drónok is, amelyek a szent keresztet formázták meg a fináléban. Az egyedülálló narráció hat fejezetben mesélte el Magyarország történetét, a zenei aláfestést pedig Telek Norbert zeneszerző álmodta meg, és egy 150 fős nagyzenekar közreműködésével készült el.

A minden eddiginél több érdeklődőt vonzó Szent István Nap rendezvénysorozat hozzájárul a fővárosi turizmus fellendítéséhez, több tízezer vállalkozás forgalmának növeléséhez. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai vállalkozásoknak – vendéglátóhelyeknek, szálláshelyeknek, attrakcióknak, rendezvényszervezőknek, zenészeknek – jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent – írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek