Nyomtatás

Kétezer német hotel beperli a Booking.com-ot

660

A Booking.com Németországban több mint egy évtizeden keresztül alkalmazott legjobb ár klauzulákat. Mintegy kétezer német hotel most a német szállodaszövetség támogatásával készül kártérítési gyűjtőpert indítani az online foglalási platform ellen.

A Booking.com 2004-től 2015-ig alkalmazott legjobb ár klauzulákat a német hotelekkel kötött szerződéseiben, amelyek megtiltották, hogy a szállodák más értékesítési csatornáikon a foglalási portálon megadott áraknál olcsóbban kínálják a szobáikat.

A foglalási portál német és európai versenyjogba ütköző gyakorlata a szállodák álláspontja szerint rászedte és megkárosította őket. A német szállodaszövetség (IHA) ezért még tavaly tavasszal életre hívta a „daBeisein” elnevezésű kezdeményezést azzal a céllal, hogy az ehhez csatlakozó szállodák közösen tudják érvényesíteni kártérítési igényüket – írja az ahgz.de.

A német szövetségi versenyhatóság az IHA kérelmére, 2013-ban versenyjogi eljárást indított a Booking.com ellen. A portál, miután a versenyhatóság egy másik szobafoglalási platform, a HRS ellen indított eljárásban megállapította, hogy a legjobb ár klauzulák versenyjogba ütköznek, és ezt később a düsseldorfi tartományi felsőbíróság is megerősítette, 2015-ben kivette az ún. bővített legjobb ár klauzulákat az általános üzleti feltételei közül. (Ezután ún. szűk – csak a szállodák honlapjára vonatkozó – árparitási klauzulákat kezdett el alkalmazni, ezt a gyakorlatot 2015 végén megtiltotta számára a német versenyhatóság – a szerk.)

Markus Luthe, az IHA ügyvezetője szerint a Booking.com nemcsak a versenyt korlátozta súlyosan több mint tíz éven át, hanem a szállodák saját honlapján keresztül bonyolított, épp felépülőben lévő értékesítését is jelentősen akadályozta. Így a Booking.com-nak fizetett jutalékok nemcsak hogy túlzóan magasak voltak a legjobb ár klauzulák eredményeként, hanem az évek alatt szignifikánsan növekedtek is. A szállodák szerint a szállásfoglaló portálnak az európai és német versenyjog értelmében kártérítést kell fizetnie a túl magas jutalékok miatt.

 

A teljes cikk: Kétezer német hotel beperli a Booking.com-ot

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek