2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek

Tokaj, Pannonhalma, Balaton - itt épülnek bicikliutak az idén

579

Folytatódik az országos kerékpárút-építési program: számos turisztikailag jelentős település válik az idén könnyebben megközelíthetővé a biciklisek számára.

A NIF Zrt. beruházásában intenzív kerékpárút-fejlesztés zajlik szerte az országban. 2020-ban összesen 58 kilométernyi kerékpárutat adtak át, amelyből 19,4 km teljesen új kerékpárút - ezeket a fejlesztéseket ebben a korábbi cikkünkben mutattuk be.

Országszerte több mint 69,5 km-en folyik jelenleg is az építés, és mintegy 668 kilométernyi szakasz fejlesztésének előkészítése zajlik a háttérben - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.

2020-ban készült el a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút

Fotó: NIF

Jelentős fejlesztések 2020-ban

A leglátványosabb beruházás közel nettó 3,3 milliárd forintból valósult meg Tiszafüred és Poroszló között. A tavaly júniusban elkészült új szakasznak köszönhetően biztonságosan, a közúti forgalomtól elzárva lehet körbe tekerni a Tisza-tavat.

Szintén tavaly nyáron vehették birtokba a kerékpárosok a Debrecen és Nagyvárad közötti kerékpárút 8,3 km-es szakaszát Tépe és Berettyóújfalu között.

Befejeződtek a munkálatok a fővárost és a Balatont összekötő kerékpáros útvonal, Budapest-Etyek közötti szakaszának Budaörs, Törökbálint és Biatorbágy településeket érintő részein.

Ősz végére lezárult a Balatoni Bringakör fejlesztésének egy újabb szakasza is. Ezúttal Balatonboglár és Balatonmáriafürdő között összesen 22,7 km hosszú, illetve Zamárdi és Balatonlelle között összesen 3,7 km hosszú lakóutcákat érintő szakasz újult meg.

A Duna jobb partján az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózat részeként megépült a Budapest és Szentendre közötti 5,61 km hosszú kerékpárút is,

Folyamatosan haladnak előre a kivitelezések

Jelenleg 69,5 km-en zajlanak a kivitelezések. 2020 márciusában láttak hozzá az EuroVelo 6 kerékpárút Budapest és Dunakeszi közötti 5,36 km-es szakaszának építéséhez. Dunakeszin az elmúlt években színvonalas kerékpárút hálózat épült ki, az új szakasz jövő tavaszi megépülésével a Pest megyei település bekerül a nemzetközi kerékpáros vérkeringésbe.

A kerékpárútnak azonban nem kizárólag turisztikai szerepe lesz, mivel sokaknak a munkába járást is megkönnyíti majd.

A kerékpározók az új szakaszt idén májustól használhatják majd.

A Budapest-Balaton kerékpárút Budapest – Biatorbágy közötti 9,6 km-es, illetve a Biatorbágy – Etyek közötti 4,4 km-es szakaszon tavaly tavasszal megkezdődött a kiviteli tervek elkészítése és a már elkészült tervek alapján a kivitelezési munkálatok is elindultak és a nem engedélyköteles szakaszok egy része el is készült. Az Etyek – Tordas és a 710. sz. főút – Balatonakarattya közötti szakaszon megkezdődtek a kiviteli tervezési munkák.

A tokaji Erzsébet királyné-idat több ütemben újítják fel és szélesítik ki, ennek egy része már elkészült 2020 decemberére. A következő rakamazi oldali ütem 2021 januárjában kezdődik és várhatóan 2021 április közepéig elkészül, ezt követően elkezdődik a tokaji oldali körforgalom felújítása is.

A beruházás során biztonságos, közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre a jövő év végére a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárút és a kivitelezés előtt álló tokaji Kopasz-hegy körüli kerékpárút között, a kerékpárút Tiszán való átvezetésével.

Fejlesztik a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpáros útvonalat is, amelynek megvalósítása során kerékpárút szakaszok és vegyes forgalmú, aszfalt burkolatú útszakaszok épülnek összesen 17,67 km hosszúságban.

A beruházás által a Győrtől délre eső települések gyorsabban megközelíthetők lesznek, megkönnyítve ezzel az agglomerációs településeken élők mindennapjait is.

Az útvonal kiépítésével idén nyártól a kerékpárral közlekedő turisták is biztonságosan és a jelenleginél komfortosabban érhetik majd el a pannonhalmi világörökséget.

A turistaszezont követően, 2020 őszétől folytatódott a Balatoni Bringakör komplex felújítása. Ennek egyik eredményéként tervezetten idén nyárig a Balatonlelle és Balatonakarattya közötti teljes szakaszon befejeződnek a Bringakör munkálatai.

A szakaszon belül még folyamatban lévő legjelentősebb munkavégzéssel érintett helyszínek Balatonlellén a Köztársaság utca szélesítése, Balatonszárszón a Jókai Mór utca szélesítése, Zamárdiban a Szent István utca, valamint Szántódon a Móricz Zsigmond utca mentén létesülő gyalog- és kerékpárút, illetve Siófokon a Baross híd átépítése, valamint a Szent László utca melletti gyalog- és kerékpárút építése.

A 48. sz. főút Debrecen-Nyírábrány közötti szakasz 11,5 tonnás burkolatmegerősítésével párhuzamosan 2021-ben a főúthoz kerékpárúton kapcsolódva kötik össze Vámospércset és Nyírábrányt, illetve a határt 3,7 kilométernyi gyalogos és kerékpárúttal, így a közlekedés ebben a térségben is biztonságosabb lesz majd.

Kulcsfontosságú beruházások indulnak 2021-ben

A számos új szakasz átadásán és építésén felül a NIF Zrt.-nél további 668 km-en zajlanak jelentősebb előkészületek, melyből 110,9 km-en már 2021-ben megkezdődnek a kivitelezési munkák.

Az EuroVelo 6 Rajka és Budapest közötti szakasz fejlesztésének következő lépésében kiépítik Komárom-Esztergom megyében a 7,5 km-es dunaalmási és a 13,9 km-es Gönyű-Komárom közötti szakaszokat.

Ebben az évben a Budapest – Balaton kerékpárút fejlesztésének keretében Törökbálinton 5 meglévő hidat újítanak fel.

A Székesfehérvár bevezető, Székesfehérvár – Polgárdi, valamint a Polgárdi – 710. sz. főút közötti szakaszokon a kiviteli tervek elkészítésére és a kivitelezésre vonatkozó munkák a szerződések megkötése után az év elején kezdődnek meg.

Folytatódik a Balatoni Bringakör további szakaszainak tervezése. A már rendelkezésre álló tervek alapján tervezetten tavasszal megkezdődhet az építési engedélyköteles szakaszok kivitelezése a Tihany és Örvényes közötti kb. 3,3 km hosszú szakaszon.

Szintén 2021-ben Balatonkenese és Balatonfűzfő között 4,2 km-es szakaszon, illetve további önkormányzati utcákat érintő részeken is megkezdődnek a munkák.

Az építési engedéllyel nem érintett szakaszok kivitelezése is folytatódik, immár a Balaton északi partján Balatonkenesétől-Gyenesdiásig tartó lakóutcákon vezetett szakaszokon újítják fel a meglévő burkolatot és a forgalomtechnikai elemeket.

2021. II. negyedévében elindul Tokaj-Hegyalján a Tokaj-kör kerékpáros útvonal megvalósítása, melynek elkészültével a már átadott Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárút kiegészül a Tokaj-Bodrogkeresztúr-Tarcal-Tokaj útvonallal, így mintegy 52 km hosszúságú összefüggő kerékpárút jön létre 2022-re.

A fejlesztések az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósulnak meg.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details