2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

Kiemelkedő turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón

411

Nyolcmilliárd forintos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón, a beruházás előkészítésére 400 millió forintot biztosít a kormány - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára online sajtótájékoztatón szerdán.

Bodó Sándor azt mondta, olyan multifunkciós rendezvényközpontot hoznak létre a fürdővárosban, amely nem csak a nyári turisztikai szezonban, hanem egész évben otthona lehet a különféle kulturális, szabadidős és sportrendezvényeknek. Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere hozzátette: a kétezer ember befogadására tervezett beruházás előzetes építészeti ötletpályázatára 27 pályamunka érkezett, ebből 11-et díjaztak.

A beruházás helyszínét hamarosan kijelölik, a jövő év az engedélyes és a kiviteli tervek elkészítésével, illetve a közbeszerzéssel telik majd, de készül egy megvalósíthatósági tanulmány is annak érdekében, hogy "önmagát fenntartó létesítmény" épüljön - ismertette a polgármester, jelezve, hogy a beruházás alapkövét várhatóan 2022 elején helyezhetik el.

Czeglédi Gyula arról is beszélt, hogy Hajdúszoboszló Budapest és Hévíz után a harmadik legkeresettebb turisztikai célpont, amely az egészségturisztikában a legszélesebb kínálatot nyújtja. Több mint 16 ezer szálláshellyel rendelkeznek, többségük felújítása - a kormány, illetve a turisztikai ügynökség jelentős támogatásával - folyamatban van.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese szerint a fejlesztéssel Hajdúszoboszló felkerül a konferencia- és a sportturizmus nemzetközi térképére is. Kiemelte: a turisták az idén nyáron 11,6 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ami kiváló szám, és ebből kivette a részét Hajdúszoboszló is.

Hajdúszoboszlón átgondolt stratégia mentén folynak a belvárosi fejlesztések és a szállodafelújítások is, ezek eredményeként versenyképes marad a fürdőváros, amely a pandémia évében is jól teljesített: 227 ezer vendég járt a településen november végéig, csaknem 60 százalékuk a nyári hónapokban - ismertette a vezérigazgató-helyettes.


(A teljes cikk: www.realista.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fordított világok – fotókiállítás és kerekasztal beszélgetés a sérült gyermekeket nevelő családokért

Fordított világok – fotókiállítás és kerekasztal beszélgetés a sérült gyermekeket nevelő családokért

More details
Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

More details
Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

More details
Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

More details
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details