Nyomtatás

Végre kiderült, meddig tarthat a koronavírussal szembeni immunitás

349

Az új kutatási eredmények jóval biztatóbbak, mint a korábbiak.

A legújabb kutatások szerint a koronavíruson átesettek immunmemóriája jelentősebb, mint azt korábban feltételezték - írja a Science Alert.

Ez a memória nem csupán az antitestek létrejöttén alapul, magába foglalja az immunrendszer T és B sejtjeit is, amelyek lenyűgöző “emlékezőtehetséggel” bírnak.

A védelmi rétegek együttesen felelnek érte, hogy ha a koronavírus újra támadna, felismerjék és már a fertőzés előtt hatástalanítsák a betolakodót.

Az új kutatások reményt adnak, hogy aki egyszer már megfertőződött, az jó ideig ellenálló marad a vírussal szemben.

“A legtöbb embernél az összetett immunválasz nagy része lezajlik, és több összetevője 6-8 hónap múltán is jelen van. Ez remek hír” - mondja a kaliforniai La Jolla immunológiai intézet virológusa, Shane Crotty.

A szakértő azt is hozzátette:

korábban azért becsültük alá a védettség erejét, mert elsősorban az antitestek alapján vizsgáltuk az immunválaszt. Ezek néhány hónap elteltével valóban eltűnnek a vérből.

A friss kutatás azonban egészében nézi az immunrendszert, amelynek részei a sokáig kitartó T-sejtek is. Ezek esetenként akár 10 évig is megőrizhetik egy-egy fertőzés emlékét. Amit most biztosan tudunk, hogy a covidból gyógyult alanyoknál fél év után is nagy számban maradtak jelen.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek