Nyomtatás

Színházi premier fotelből, papucsban

754

Elege van a Madách Színháznak (is) ebből a lehetetlen helyzetből, amit a pandémia okoz: novembertől indítják online színházukat. Elsősorban a virtuális térbe helyezi át idei bemutatóit a Madách Színház: novemberben indul a SzínpadON elnevezésű online színház, a műsorfolyam a Madách Dekameron nevet viseli.

Mint ezzel kapcsolatos közleményükben kiemelik, egyetlen néző érdeklődését sem akarják elveszíteni, ezért úgy döntöttek, hogy folyamatos nagyszínpadi működésünk mellett idei új bemutatóikat elsősorban a virtuális térbe helyezik át. Ezzel céljuk nem csupán a járványhelyzet áthidalása, hanem állandó online jelenlét kialakítása, amely által olyan új nézők is láthatják műsoraikat, akik nem a fővárosban laknak, ritkábban jutnak színházba, vagy Magyarország határain kívül élnek.


A műsorfolyamról szólva kiemelik: nehézségek idején gyakran merítünk erőt nagy klasszikusokból. Boccaccio Dekameronja bár csaknem hétszáz éves, napjainkhoz hasonló alaphelyzetet vázol fel: járvány söpör végig a világon, és az emberek kénytelenek lemondani mindarról, ami számukra az életörömöt jelentette. Tízen egy vidéki palotába költöznek, és történeteket mesélnek egymásnak, amelyektől azt remélik, hogy megidézik számukra mindazt, ami az életben szép, értékes és élvezetes. "Ezt a gondolatot követve mi is mesélni szeretnénk nézőinknek. A mi meséink a színházról szólnak: színészekről, rendezőkről, világsikerekről, költészetről" - áll a közleményben.


Online programjaikban újra műsorra tűzik nyári bemutatóikat, az Örökké fogd a kezem és a Jövőre, veled, ugyanitt című előadásokat. De az évad folyamán új színházi bemutatókkal is készülnek. Kerüljenek közelebb! címmel műsorsorozatot indítanak útjára. Az előadásokat az újonnan átalakított, kamerákkal felszerelt Madách Stúdióból közvetítik, minden alkalommal élőben.
    

(forrás: MTI)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek