Nyomtatás

Vis maior helyzetben nincs kötbéreztetés

519

Hazai szállodásokat kérdeztünk, mi a helyzet náluk most, a járvány második hullámánál, rendezvények sorozatos visszamondása esetén. Egységes képet találtunk.

Nincs előleg, sem szankció

Sopronban, az ország nyugati szegletében, a négycsillagos Hotel Sopron igazgatónője, Szarjas Tímea elmondta, azt a gyakorlatot követik, hogy semmilyen büntető szankciót nem alkalmaznak azzal szemben, aki akár három nappal a rendezvény előtt mondja le az előre lefoglalt termet (volt rá példa). Inkább azt vezették be, ha valaki rendezvényhelyszín után érdeklődik, minden információt megadnak, ajánlatot küldenek, befoglalják az adott időpontra a kért termet, de nem kérnek előleget. És ezek után természetesen kötbért sem számláznak ki. Ha pedig a covid miatt elmarad az adott rendezvény, vagy új időpontot keresnek az ügyféllel egyetértésben, vagy megértik teljes mértékben a döntését – hiszen az adott rendelkezések, szigorítások miatt ez a lépés is teljesen érthető. A napokban a felújításokkal elkészült házban különben nem sok rendezvény miatt kopogtatnak mostanában az ügyfelek, néhány 20 fő körüli céges megbeszélés, vagy családi ünnepség – ennyi, amennyit előre látnak az őszi időszakra. És azt, hogy a decemberi, céges búcsúztatókat már mind lemondták már partnereik, azzal köszönve el tőlük, jövőre visszatérnek ismét, amint normalizálódik a helyzet.

Éjféli menyasszonytánc délután?

Mivel tipikus vis major helyzetről van szó a rendezvények esetében, fejti ki Gulyás Eszter, a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Egyesületének elnöke, egyben a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálloda házigazdája, ezért aki befizetett előre egy rendezvényre előleget – vissza is kapja. Ez a kastélyszállodák esetében ma a bevált gyakorlat. Hiszen nem büntethető az ügyfél amiatt, amiről nem tehet: vagyis egy szigorító rendelet, utasítás miatt ellehetetlenül, hogy az általa befoglalt rendezvényt az általa elképzelt módon megvalósítsa. Ez, mondja az elnöknő, a kastélyszállodák esetében a legtöbbször esküvői program, és nyilvánvalóan nem azért nem jelenik meg az ifjú pár és a násznép az adott helyen az előre lefoglalt időpontban, mert a fiatalok időközben meggondolták magukat. Hanem az jött közbe, hogy a szigorítások miatt nem lehet éjféli menyasszonytánc, a násznép száma csakis szigorúan meghatározott keretek közt mozoghat, 23 óra után nem tartható tovább a program, arról nem beszélve, ha vegyesek a pár tagjai (egyikük külföldről érkezne a családjával, ismerőseivel együtt), karanténban lennének bezárva, onnan hogy juthatnak el az esküvő helyszínére időben? Azt vettük különben észre, teszi hozzá a kérdezett, hogy az ügyfeleink nagyon rugalmasak, mindenki inkább későbbre, egy jövő évi időpontra tolja a mennyegzőt, és az sem számít, hogy szombati napra essen, szóba jöhet a péntek, a csütörtök vagy más hétközbeni nap ugyanúgy. A rendezvények un. járulékos kárvallottjai – rendezvényszervezők, DJ-ék, fotósok, zenekarok, más fellépők - szintén nagyon megértőek ebben a helyzetben, ők is maximálisan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, bízva abban, elmúlik ez a nehéz időszak mindannyiunk életéből, és végre ismét egymást érik a különféle rendezvények, köztük az esküvők.

Hány rendezvény marad el? Az összes!

A nyáron csúcsra járatott, és nagyon sikeres főszezont magáénak tudható Balaton melletti szálláshelyek közül annak a négycsillagos füredi háznak a vezetőjét kérdeztük, aki bár több évre átadta korábban a ház igazgatói posztját, azonban ismét ő a tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója is az Anna Grand Hotel Wine & Vitalnak. Lengyel Ernő kérdésünkre visszakérdezett: „Hogy sok rendezvényt visszamondtak-e az őszi/téli időszakra mostanában? Nem sokat, mindet!” Sorban érkeznek a lemondások a szigorítások, megkötések hatására, és mi egyfolytában fizetjük vissza a befizetett előlegeket a cégeknek, esküvői rendezvények szervezőinek, magánszemélyeknek. Egy-két, olyan 10-20 fős rendezvény még megmaradt, de abszolút megértjük az emberek félelmét a kontaktusoktól, találkozásoktól most, a járvány második hulláma idején, és természetes, ha ezeket is lemondják – ekkor is visszafizetjük a befizetett előleget, és semilyen szankciót nem alkalmazunk. A karácsonyi partik időszakáról pedig elmondhatom, gyakorlatilag egy ilyen jellegű rendezvényünk sem lesz, azzal biztatnak viccesen a partnereink: „Majd találkozunk 2030-ban!” 

Hosszú távon a kötbérezés nem kifizetődő

Szintén először elhagyta a balatoni szállodai igazgatói pozíciót Polgár András - akárcsak előző balatonfüredi megszólalónk -, azonban rövid állami feladatköri kitérő után visszatért a szállodák világába. Hiszen a volt siófoki Hotel Azurt igazgatta sok éven át, majd onnan először Pestre, a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ) került,  július közepe óta pedig a Duna-parti turistaparadicsomnak számító Visegrádon, a Thermal Hotel Visegrádnál (THV) tölti be a vezérigazgatói pozíciót. Elmondása szerint eltűntek házukból a rendezvények, ma már nincs egy se, pedig az egyéni vendégek mellett ez jelentette szállodájukban az egyik fő bevételi forrást. Nemcsak az őszi, már a téli időszakra, decemberre sincs üzleti foglalásuk, ezért próbálnak helyette, a veszteség mérséklésére, egyéni vendégkört csábítani a házba. Csakhogy, mint halljuk tőle, ez igencsak nehéz, hiszen az embereknek elfogyott az idei szabadságuk, és hétközben, munkaidőben nem pihenni indulnak, hanem a munkahelyükre, vagy otthonról végeznek home office-ban munkát.

Az üzleti rendezvények esetében házuk próbálja érvényesíteni az előzőleg szerződésben foglaltakat, de nem ragaszkodnak hozzá tíz körömmel, mert teljesen érthető, hogy nehéz helyzetben vannak a megrendelést lemondók. Szükségük van arra, hogy a befizetett előleget visszakapják, vagy jövőre áttéve a programot, ott számítsák majd be az előre befizetett összeget a rendezvénynek helyt adók. Hosszú távon jobb taktika, ajánlja a vezérigazgató, ha „nem húzza le” az ügyfelet kötbér címén a szállodás, mert azzal az 1-3 millió forinttal senki nincs kint a vízből. Azonban a jó üzleti kapcsolat megóvása, a régi partnerek megőrzése érdekében jobb megoldás engedni a szerződés paragrafusaiból, és inkább megállapodni a jövőbeli együttműködésről – ez sokkal kifizetődőbb.

(Forrás: www.turizmusonline.hu)

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek