Nyomtatás

Történelmi lovas show a Lázár Lovasparkban

1277

Az Arany ló legendája elevenedett meg nagyszabású lovas show keretében szeptember 19-én és 20-án a Lázár Lovasparknak otthont adó festői Domonyvölgyben, ahol az őszi-téli hétvégék is lovas programoktól lesznek hangosak.

A monumentális lovas show-t olyan nemzetközi hírű csoportok tették felejthetetlenné, mint a Győri Ördöglovasok Tóth Szilárd vezetésével, valamint a történetben Kende vezért játszó Kassai Lajos és lovas íjászai. Kassai Lajos neve a világ számos pontján ismerősen cseng: nemcsak egy új sportág alapítása, hanem a 2014-es lovasíjász világbajnokság győzelme is az ő nevéhez fűződik, emellett öt Guinness világrekordot is fölállított a műfajban.

A show-ba foglalt legenda

Az előadás a népvándorlás korába repíti a látogatót, a Kárpátokon innen és túl, ahol nagy Kende vezér búcsúzni készül élete alkonyán. Hogy eldöntse, ki legyen az utódja három fia közül, három próbára hívja őket. Aki mindhárom próbát kiállja, az nemcsak az utódja lesz, övé lesz a birodalom legszebb lányának keze, valamint Mildana, az Arany ló is.

tortenelmi2

Több mint 100 lovat és mintegy 220 szereplőt felvonultató káprázatos lovas parádéban mindent láthatunk, amit a lovas és ló összeszokott kettőse nyújtani tud: fegyverforgatás, nyílzápor vágtában, csatajelenetek, leányrablás, sólyomröptetés, sőt még pazar lovas akrobatika is fűszerezi a mintegy 70 perces, magával ragadó műsort. A monumentális lovas színházi előadásban ötvöződnek a XXI. század show-elemei, lovas szokásaink és a keleti lovas kultúra évezredes értékeivel.

tortenelmi3

A nézők élményét pedig csak tovább fokozta a szabadtéri „arénát” körülölelő miliő, a festői Domonyvölgy nyújtotta természetes díszlet.

Őszi-téli programok a Lovasparkban

A kétnapos lovas show elmúltával sem áll meg az élet a Lázár Lovasparkban, amely gyakorlatilag minden olyan korosztály „játszótere”, aki szereti az állatokat és a természetet – s nem utolsósorban a házias ízeket.

Mint azt a rendezvényen Darázs György igazgatótól megtudtuk, minden hétvégén egész napos (10-től 16 óráig) „Nyitott kapuk” programokkal várják a természetben feltöltődni vágyókat, akiknek garantálják az erdei kocsikázást és hagyományőrző lovas előadást a nap fénypontjával, az elmaradhatatlan pusztaötössel.

A park persze számos további, kötetlen programot is kínál: a Lazareumban a magyar lovas sport történetét, valamint a világbajnok Lázár testvérek sportpályafutását bemutató kiállítás látható; a kicsiket a lóistálló és a falusi udvar várja őshonos magyar háziállatokkal, valamint a mindig népszerű pónilovaglás és a körhintázás.

A jó közérzetet a házias ízeket kínáló kemencés büfé biztosítja – többek közt az elmaradhatatlan kemencés lángossal –, de korlátlan büféasztalos ebédre szóló jegyet is válthat a látogató.

A programoknak a hűvösebb idő sem szab határt, rossz idő esetén a hagyományőrző lovas előadást a fedett lovardában is meg tudják tartani.

További infó a Lovaspark oldalán.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek