Nyomtatás

Bemutatták a jövő rendezvényeinken biztonságos protokollját

436

A kockázatok minimalizálása miatt nem kell lemondanunk az élő események nyújtotta élményekről és kreatív megoldásokról.Tudatosság, hatékonyság, felelősségvállalás – ezek lesznek a koronavírus utáni időszámítás kulcsszavai az élő üzleti rendezvényeket szervezők és a kapcsolódó iparági szereplők szempontjából. A 2020. szeptember 10-én tartott Power of Live EventsKonferencián már rögtön a belépésnél lehetett látni, hogy sok minden megváltozott.

Fertőtlenítő kapu digitális lázmérővel, amihez elég a csupán a csuklót a kijelző elé tartani; maszkos, kesztyűt viselő hostessek segítettek egyebek mellett a liftek kezelésében, hogy csökkenteni lehessen az összefogdosott felületek számát; rendszeresen fertőtlenített székek, asztalok, és mikrofonok; egyenként előkészített ebédcsomagok; a megfelelő színű karszalaggal pedig szavak nélkül lehetett jelezni, ha esetleg valaki nagyobb távolságot szeretett volna tartani. Ezen elemek summázásaként a legfontosabb mindenképpen az, hogy az élő konferencia bebizonyította: a megfelelő feltételek kialakításával és felkészült szervezői csapat bevonásával Magyarországon lehet akár több száz fős rendezvényt szervezni a járványügyi szabályoknak megfelelően. Hiszen

az 500 fő feletti korlátozás csak a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozik, azokon kívül egyetlen más rendezvénytípusnál nincs létszámkorlátozás.

A Power of Live Events Konferencia nyitányaként prezentált, 200 nemzetközi nagyvállalatot érintő UNICEO-kutatás rögtön figyelemfelkeltő felütéssel szolgált a rendezvényszakma tekintetében. 2021 első negyedévében a megkérdezett vállalatok 64%-a szeretne továbbra is rendezvényt szervezni, a válaszadók egyharmada pedig a járványhelyzetet megelőző büdzsével számol. Ha valamelyest csökkenteni is kell az üzleti rendezvényekre fordított költségeket, akkor az elsősorban a vendégeknek osztogatott ajándékokat, a szórakoztató kiegészítő programokat, illetve a látványos dekorációkat/installációkat érintheti. A rendezvények összesített száma azonban csak nagyon minimálisan változott, ami pozitív kilátással kecsegteti a hazai rendezvényszakmát.

A külföldi előadók sorát Jens Oliver Mayer, a Jack Morton Worldwide ügyvezetője nyitotta, aki lendületesen, látványos példákkal illusztrálta, hogy a hazai rendezvényszakma hogyan tudna a jövőben profitálni a tökéletesre csiszolt felhasználói élményből és a big data korában a lehető legokosabban felhasznált adatokból. Jan Oršič pedig a Ljubljana Convention Bureau vezetőjeként adott megszívelendő szakmai tanácsokat, hogy a rendezvényszakma miként tudja a koronavírus által kikényszerített majdhogynem teljes leállás során is megszólítani a megfelelő célcsoportokat, egyben megtartani a legfontosabb partnereket.

A teljes cikk: Bemutatták a jövő rendezvényeinken biztonságos protokolljátBemutatták a jövő rendezvényeinken biztonságos protokollját

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek