Nyomtatás

Elkészült a felújított Kállay-kúria Nyíregyházán

1018

A csaknem egymilliárd forintból felújított épületben kiállító- és konferenciatermet, valamint multifunkciós teret alakítottak ki, és egy állandó várostörténeti kiállítás is helyet kapott benne.

Az átadóünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes Kállay Miklós (1887-1967) egykori miniszterelnökre utalva elmondta, az épület felújításával olyan embernek állítanak emléket, aki egy borzalmas történelmi helyzetben hazája és a magyar emberek érdekeit próbálta érvényesíteni.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy a kúria felújításán túl folyamatban van Nyíregyháza kulturális negyedének létrehozása. Ez a volt helyőrségi művelődési ház, azaz a Kállay-kúria rekonstrukciója mellett egy színháztörténeti múzeumot és mozit magába foglaló létesítmény kialakítását, valamint a Bessenyei tér és a Benczúr tér felújítását is tartalmazza.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, hogy a házban a család hagyatékát gondozó Kállay-gyűjtemény mellett egy várostörténeti kiállítás is várja az érdeklődőket.

Kállay Miklós, az egykori miniszterelnök unokája arról beszélt, hogy az 1993-ban megnyílt Kállay-gyűjtemény huszonhét év után költözhetett a rangjához méltó épületbe. A tizenhatezer kötetes könyvtárral és kortörténeti fotókkal rendelkező, a Kállay-leszármazottak személyes tárgyait és iratait őrző gyűjtemény még sokáig ad munkát a művészettörténészeknek – mondta.

Az 1906-ban neoklasszicista stílusban épült, háromezer négyzetméter alapterületű kúriát két részletben újították fel. A Modern Városok Program keretében 594 millió forintból előbb elvégezték az épület teljes rekonstrukcióját, majd 400 millió forintot fordítottak a mellette álló épület felújítására.

Az egykor honvédségi hadosztályparancsnokságként, később hadkiegészítő parancsnokságként, majd toborzóirodaként funkcionáló palotában kiállító- és konferenciatermet, valamint multifunkciós teret alakítottak ki. Helyet kapott benne egy állandó várostörténeti kiállítás is, amely interaktív módon mutatja be Nyíregyháza fejlődésének történetét a kezdetektől az 1990-es évekig.
A beruházás során megújult az épület környezete, kialakították a csapadékvíz-elvezetést, valamint parkolók és kerékpártárolók épültek.

(Forrás: www.turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek